(Megjegyzem, a blog tartalma az egyéni értékrendemet követi, ennek megfelelően abszolút szubjektív. A leírtakra hivatkozás, vagy az által történő cselekvés esetén, mindenki mérlegeljen élethelyzetének, kilátásainak tükrében!)
„Az ember munkájában fejezi ki és választja ki önmagát.” – (Karol Wojtyla) II. János Pál pápa

Te döntöd el, milyen lap leszel a pakliban!

2010. január 31., vasárnap

Érzék

Az érzék számomra túlmutat az érzékszervi érzékelésen. Próbálok az érzékelésen belül cizelláltabban érzékelni. Próbálom finomra hangolni magam, mert annyi minden vesz bennünket körül, és csak oly keveset érzékelünk belőle.
Legtöbben kizárólag azt érzékeljük, amit agyunk képes felfogni. Ez pedig nem több pár százalék a világból.
Vajon mi lehet még odakint, amit nem vagyunk képesek érzékelni? De ha képesek is vagyunk, elnyomjuk vagy nem hozzuk felszínre.

Hiszem, hogy olyan dolgokat is képesek vagyunk érzékelni, amelyekről nem tudunk. És mivel racionalitásunk tagadja ezeket, nem vagyunk képesek felfogni, elismerni, elfogadni. De attól még léteznek, és páran érzékelni is képesek.

Hiszek abban, hogy fejleszthető a maradék kilencvenvalahány százalékos "tartalék" agykapacitásunk. Hiszek abban is, hogy olyan dolgokra vagyunk képesek, amelyek valóban kiemelnek bennünket a többi élőlény közül, de e képességeket csak akkor tanulhatjuk meg használni, ha hatalmunkat nem saját magunk, hanem az egyenrangú világ megteremtésére mozgósítjuk. Ha kifejlődik bennünk a tudat, miszerint minden élőlényt úgy kell kezelnünk, mintha saját szüleink, testvéreink lennének. Mert azok is.
Ezt meg tudták tenni néhányan a történelem során. Őket a "nem érzékelő" emberek prófétáknak nevezték és nevezik. Ilyen volt Jézus, Buddha, Konfuciusz, Mohamed, de a jelenben is számos ember "érez", akikről nem is gondolnánk. Sőt egyre többen.

Olyan változásokon megyünk keresztül jelenleg, amely hosszútávon fogja meghatározni a Föld és az élővilág - köztük az emberek - sorsát.
Tágul a tudatunk, egyre inkább használjuk az agyunkat - nem csak a látható világ befogadására.
Amit eddig vallások szentírásai magyaráztak érthetetlen módon, ma már képességekkel és a metafizikai világgal hozzák kapcsolatba.
Minél többen leszünk a Földön emberek, annál több "érző" fog hallatni magáról. Ez a nagy számok törvénye.

És ott az evolúció, amely lassan már csak az agyunkra hat. A jelen kor 3-4 éves gyermekei, nem tudni honnan és hogyan, de olyan szóösszetételeket használnak beszédükben, olyan nonverbális kommunikációval kiegészítve, amelyet soha nem tanítottak szüleik, sem az óvónéni, de még a tv-ben sem láthatták. Az értelem fejlődik. A pár százalék agymunka kúszik fölfelé, és hamarosan olyan dolgokra lesz képes az ember, amelyekre a legmerészebb álmunkban sem gondoltunk.
Ez elkerülhetetlen.
Ma még nincs más, mint olyan érvekkel alátámasztani eseményeket, amelyeket tűzzel-vassal terjesztett az ember, az aktuális hatalom irányítása és kénye-kedve szerint. A vallásokat az emberiségbe beleverte, beleégette a hatalom. Erőszakos hitet kaptunk, amely nem is sajátunk, de ettől kezelhetőbbek lettünk.

Jézus soha nem akart volna ilyen, az élettől elrugaszkodó, külsőségekre, vagyonra alapuló, álszent hitet. Sajnos nagyon kevesen tudják, hogy Jézus keleti tanokon nőtt fel. Sokáig élt Indiában, ahol hindu és buddhista mesterei tanították. Azok az ismeretek idegenek és varázslatosak voltak a "barbár" Európában. Nem értették az emberek, és féltek is tőle. Pedig ő csak érzett, tudott és cselekedett. Mint a többi keleti bölcs.
Istent nem templomokban találta meg, hanem a fejében. Abban amit mi nem használunk.

Az érzékeléshez tudás kell. Az a tudás amely kitárja érzékszerveinket és az a tudás, amely tudja mit kell érzékelnünk.
Ma ezeket elnyomjuk a komfortigényünk rovására. Pedig ha ismernénk a bennünk rejlő energiák működési elvét és volumenét, nem hiszem, hogy a benzinárak lennének terítéken, és a gyémántberakásos aranygyűrű csábítaná el a hölgyek tekintetét.
Egyszerűen fejletlenek vagyunk. És érzéketlenek.
De nyitottsággal, tanulással, eljuthatunk az érzékelés csúcsára. És, hogy mi a csúcsa?
Ha tudnám nem lenne számítógépem, karórám, telefonom, rádióm.
De ígérem jelzem, ha elértem. :-)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése