Fogadd el magad annak, aki vagy! Vagy mégse?

Manapság nagy divat hangsúlyozni, hogy "el kell fogadnod, aki vagy".
Sok ismerősöm olvas "személyiség torzító" - bár ezeket kategorikusan személyiség fejlesztőnek nevezik - könyveket, amelyek lehetővé teszik számukra a totális összezavarodást.
(Könyvekből képtelenség megváltoztatni a személyiséget, mert az hihetetlen összetett dolog. Ismeretet lehet szerezni személyiségfejlesztő könyvek olvasásával, de személyiséget nem. Ahhoz tapasztalni kell! Ki kell próbálni azokat a dolgokat, amelyekbe eddig nem volt bepillantásunk! Olyan emberekkel kell beszélgetnünk, akik máshogy gondolkoznak, mint mi! Idegen, ismeretlen vidékekre kell utaznunk! Meg kell tudnunk, hol a fizikai teljesítőképességünk határa, és feszegetni kell azt! Nyelveket kell tanulnunk, hogy mélyebb ismereteket szerezzünk a világról! A lehető legtöbb munkába, tevékenységbe kell belekóstolnunk, hogy tapasztaljuk meg, mit jelent mások élete! Ismerjük meg magunkat és környezetünket a legalaposabban! És a sort sorolhatnám tovább.)

Talán megfelelő instrukció az önelfogadás azok számára, akik egyébként is ezt teszik, mint például az indiai érinthetetlenek, néhány fejletlen állam béli, de erős vallási tradíciókra támaszkodó iszlám közösségek női tagjai. A gettókban életben maradásért küzdő afroamerikai kamaszok, a fertőzött vizet inni kényszerült szomáliai gyermekek, a mozgásukban, szellemi képességeikben, érzékszerveikben az épeknél korlátozottabb emberek, és sorolhatnám a példákat.
De számukra sem egyértelmű a "fogadd el, aki vagy" instrukció.

Éppen ellenkezőleg!
Soha ne fogadjuk el azt, akik és amik vagyunk!
Tudatában kell lennünk, kik vagyunk, hol tartunk, de csak és kizárólag azt fogadhatjuk el, akik akarunk lenni. Váljunk azzá, akik szeretnénk lenni! Ha elfogadjuk magunkat, életünk csupán egy lesz a több milliárd közül, amely statisztikát gyengít az emberi egyedfejlődés táblázatában.

A világtörténelem során, a legértékesebb emberek, legyen sportoló, hadvezér, tudós vagy művész, nem fogadták el magukat. Nem fogadták el, hogy sanyarú körülmények között kellett élniük gyerekként, de nem fogadták el a szülői és környezeti elnyomásukat sem. Nem fogadták el, hogy nekik is úgy kell majd élni, mint amit környezetükben láttak másoktól. Nem fogadták el a tudatlanságot és a valóságot.
Ébren álmodtak. Megálmodták magukat és maguk körül a világot. Aztán megvalósították. De ehhez az kellett, hogy minden ami addig saját maguk voltak, megtagadják, lázadjanak a sorsuk ellen, és saját irányításuk alá vonják azt.

Minden ember a Földön meg tudja valósítani vágyait. Ami egynek sikerül, az másoknak is.
Emlékezzünk a kirívó példákra melyekben sanyarú gyerekkort ábrázoló sikeres emberek lebbentik le a fátylat életükről. Egyik sem mondta, hogy "fogadd el magad". Éppen ellenkezőleg. Küzdj! Tanulj! Fejlődj! Legyél jobb, mint voltál! De soha nem törődj bele abba, ami éppen van!

A teremtő - bárki, bármi legyen is az - nem véletlenül adott az ember számára ekkora agytérfogatot, ilyen barázdáltsággal. A természet soha nem pazarol. Ez az első számú törvény. Márpedig az ember esetében úgy fest, mégis bőkezű volt a teremtő. A tudomány mai állása szerint agyunknak csupán néhány százalékát használjuk. És a többi? A maradék az kiegyensúlyozásra kell?
Tudjuk használni! Azért van! Ha használhatatlan lenne, akkor nem lenne.
Azok az emberek, akik nem fogadják el jelen helyzetüket, jelen tudásukat, jelen képességeiket, jelen érzéseiket, jelen testi, érzékszervi, szellemi lemaradásukat, kivételes emberekké válnak.

Aki pedig elfogadja, marad a társadalom ballasztanyaga, az evolúció zsákutcája.

Nem magunkat kell elfogadni olyannak, amilyen, hanem mindenki mást a világon!