Eltévedtünk jó és jó között

Barátaimmal, ismerőseimmel mostanság sokat beszélgetek luxusról, bőségről, komfortról, pazarlásról, igényekről, ugyanakkor az elégedetlenségről is.

Egy rövid gondolat az elégedetlenségről:
Magyarországra érkező külföldi barátaim - akik éltek már jóléti államban és cudar világban egyaránt - nem értik, mire ez a közelégedetlenség hazánkban, hiszen a világ élvonalába tartozunk szociális ellátottságunk, életszínvonalunk, infrastruktúránk, képzettségünk és számos más, fokmérő paraméter alapján. Néha azt gondolom, a magyarok azzal sem lennének elégedettek, ha Magyarország lenne a világ vezető hatalma politikailag, katonailag és gazdaságilag egyaránt.
Nekünk minden kell és azonnal. A legjobbhoz mérjük magunkat ami - valljuk be nem teljesen egészségtelen - helyzetünket szemlélve azonban pesszimizmusba sodorhat bennünket. A legjobbakhoz az mérje magát, aki motivált a teljesítményre, képes erőfeszítéseket tenni, és meghozza az áldozatokat a felzárkózás érdekében.
Hozzáteszem, minden jóléti államban keményen dolgoznak a lakosok, és nem csupán a 20%. Ezekben az országokban tisztában vannak vele, hogy ma ők építik fel a jövőt, amelyet gyermekükre hagynak örökül. ez mindig is így volt és remélhetőleg így is lesz.
Nem vagyok elégedett én sem a helyzettel, de nem elégedetlenkedem, mert emlékszem arra az időre, amikor egyáltalán nem voltak meg a jelen időszak csodálatos lehetőségei. Azokhoz az időkhöz képest az egekbe emelkedtünk, és nem volt szükség hozzá, csupán 20 évre. Szüleink, nagyszüleink már csak a háttérből szemlélhetik ezt a világot, és lassan már nem is értik.
Kivételesen jó helyzetben vagyunk, hiszen nekünk mindent szabad és mindent megkaphatunk...

Az érem másik oldala, amikor azt látjuk, hogy nekünk mindent szabad és bármit megkaphatunk. Jellemzően kiéljük mérhetetlen birtoklási vágyunkat, és mohóságunknak még a racionalitás sem szab határokat. Inkább lemondunk valamiről, ami az emberi kapcsolatainkat, a természethez fűződő viszonyunkat vagy akár az egészségünket szolgálja, azért, hogy komfortot, kényelmet, luxust vigyünk az életünkbe.
Sokan kérdik, miért baj a luxus? Aki messzemenőkig megengedheti magának és tűzzel-vassal ragaszkodik hozzá, annak kár fejtegetni, mert semmit nem fog érteni az egészből. Aki viszont még csak most készül a luxusra, az megértheti.
A luxus alapvetően egy másodlagos - média, ipar, kereskedelem és társadalom által kreált - igény, amely már-már verseng az elsődleges, létfenntartást célzó szükségletekkel. Teljesen felesleges és értelmetlen. Megháborodtunk ez nem is vitás! Befolyásolhatók, lusták és élvhajhászok vagyunk, amit kiválóan kihasznál a piac.
Viszont létezik a bőség fogalma, amelyet sokan összekevernek a luxussal. A bőség a szükségletekben való bővelkedést jelenti, nem pedig a megakomfortot.
Az én felfogásomban bőséget csak és kizárólag a természet tud adni számunkra. Bőségként értendő a tiszta levegő, a tiszta vizű patakok, halban gazdag folyók és tengerek. Sűrű erdőségek, gazdag legelők, bőséges termések, finom gyümölcsök, ízletes zöldségek és hasznos gyógynövények. De ide sorolom az állatok sokaságát és mindennemű hasznos természeti értéket. Ez a bőség! Amikor annyit vehetnénk el, amennyit csak akarunk, de mégis csupán annyit veszünk, amennyire szükségünk van.

Egy barátom kérdezte, hogy akkor most vissza kellene menni az ősközösségbe? Akkor miért kaptunk ilyen hatalmas mértékű kreativitást és energiákat a fejlődéshez?
Tény, hogy kaptunk. De az is kézenfekvő, hogy rossz úton indultunk el. A saját kényelmünk kiszolgálása felé, ami egy megállíthatatlan és öngerjesztő folyamatnak tűnik, hiszen senki nem akar lemondani a már meglévő luxusáról.
Tehát rossz volt az irány. Miért nem volt jó nekünk az íj, a lándzsa, a szőtt háló, az állatbőrből és állatszőrből készült ruházat és ágynemű, a fából és/vagy kőből készült ház, és sorolhatnám.
Jó volt, csak könnyebbre vágytunk. És ez volt az emberiség legnagyobb hibája. Ahelyett, hogy a napi munkánkat és szerszámainkat megtartva energiáinkat szellemi, érzelmi és spirituális fejlődésre fordítottuk volna, elherdáltuk az időnket, energiánkat, környezetünket, Földünket. Sajnos ehhez az "útkereszteződéshez" már nem fogunk tudni visszatérni soha.
Most a XXI. században - és tettük ezt már évszázadokkal ezelőtt is - az egyensúlyt keressük, ember, állat, növény, élelem, komfort, szellemiség, érzelem és energiák között. Azt az egyensúlyt, ami megvolt, de luxusra cseréltük. Azt harmóniát és boldogságot, amely mára csupán elérhetetlen utópia lett minden nemzedék számára.
Eladtunk mindent a kényelemért. Eladtuk az állatainkat, növényeinket, vizeinket, hegyeinket, erdeinket, levegőnket és még a lelkünket is karosszékért, tv-ért, hűtőgépért, repülőgépért cserébe.

Rossz üzlet volt, semmi kétség.

Most a mi vállunkat nyomja az egyensúly visszaállításának terhe, amely közös jövőnk sorsa is egyben. Lesz aki ledobja e málhát, és lesz, aki duplát vállal.

Ez már nem a karosszékről szól, hanem, hogy lesz-e hely, ahová le lehet tenni a karosszéket, és lesz-e aki beleülhet még valaha.