Virág

Ez immáron a hatodik ajándékszó a tízből.
Lássuk, mit jelent számomra a virág.

Lassan indult meg a virágokkal való ismerkedésem, mert pici gyerekkorom óta asztmás és allergiás voltam. Ez meghatározta a tavaszi-nyári hónapokat. Nem szeretem ezt az időszakot. A virágporok, pollenek hatására nem tudtam normálisan levegőt venni az orromon, illatokat pedig alig-alig éreztem. És mindezt azoknak a gyönyörű növényeknek köszönhettem. Kifejezetten utáltam a virágokat.
Amikor mások a virágok szépségéről és illatáról beszéltek érdektelenné vált a beszélgetés és a gondolatban máshol jártam.
És hiába voltak szépek a virágok, ami és/vagy aki bánt engem vagy rosszat okoz nekem, az csúnya és kerülendő. Így is tettem. Nem mentem túl sok virág közelébe.
Aztán telt-múlt az idő, és megreformáltam szervezetem (testileg és pszichésen is). Annyira sikeresen, hogy egyszer direkt módon beledugtam a fejem egy virágos bokorba - amitől régebben bedugult az orrom, folyt a könnyem, és nehezen kaptam levegőt - és mélyeket szippantottam a levegőből. Megéreztem az illatát. Velőmig hatolt a töménysége és intenzitása. Soha nem éreztem még ilyet addig. Még egyet szippantottam, aztán ismét egyet. Majd azon kaptam magam, hogy pár perce ott a fejem a bokorban és semmi problémám. Pedig fel voltam készülve mindenre.
Innentől kezdve elhatároztam, hogy nem vagyok allergiás sem a virágporra, sem semmi másra. Hogy is lehetnék allergiás a természet bármely teremtményére, mikor azok éltetnek?
Azt hiszem csak két-három virág nem okozott problémát addig számomra, a gyermekláncfű, a muskátli, az ibolya, a gyöngyvirág és a hóvirág.
Idővel azonban észrevettem, hogy amelyekre allergiás voltam, már nem okoznak orrdugulást és orrfolyást. Éreztem az illatukat, és így már a színük, alakjuk is egyre szimpatikusabb volt. Ez 18-19 éves korom környékén lehetett. Elképesztő, hogy egészen addig nem ismertem a virágok illatát.

Természetesen ma már a legegyszerűbb virág is élvezetet okoz, és automatikusan megyek feléjük orral, hogy megérezzem illatát.
Örömet okoz a virágillat, és kirángat a civilizációból egy pillanatra.

Számomra a virág a termékenység szimbóluma. Ennél szebb szaporítószervet nem találni a természetben. Most, hogy belegondolok, kicsit morbid, hogy szaporítószerveket szaglászunk és központi helyet tartunk fent számukra a szobákban. Pedig nem miattunk néznek ki úgy ahogy, és nem értünk olyan az illatuk, amilyen. Kicsit olyan ez, mint ha a mi szaporítószerveinket magasabb rendű biológiai lények levágnák és kitennék az asztalukra. Vagy kiállítanának minket, hogy gyönyörködjenek meztelen testünkben, és ingerelnének, hogy lássák termékenységünk reakcióját. És persze, hogy szagolgassák azt. Mi ezt csináljuk a virágokkal. Pedig csupán a rovarokat akarják odavonzani, hogy szaporodhassanak.
Jókat derülhet ezen valaki, aki abszolút objektíven felülről nézi ezt a mozit.

De hát a virág nekem is esztétikai élmény. Egy csoda. A természet művészete, kreativitása és légfrissítője.

A virágokat amellett, hogy szeretem, tisztelem is. Ennek jele, hogy közel tíz éve nem ajándékozok vágott virágot - csak ha elkerülhetetlen a sértődés vagy a társadalmi megítélés miatt - de cserepeset sem szívesen.
Azt vallom, hogy élőlények felett nem rendelkezhetünk. Illetve megtehetjük fizikai fölényünk és intelligenciánk miatt, de nem etikus, és életellenes is. Annak idején az emberek megtették ezt nem csupán állatokkal, hanem saját fajukkal is. Az eredményét mindannyian ismerjük.
Az ajándékba adott élet könnyebben elpusztul, mert az új "tulajdonos" nem saját elhatározásából, szeretetéből és törődéséből foglalkozik a kapott élettel. Sokkal inkább szükségből.

A virágról továbbá egy gyönyörű lány, egy általános iskolai technika tanár és egy birkózó barátom is eszembe jut.

A virág a természet, a termékenység, a szépség, az érzelmek, a csend és a harmónia jelképe.
Szükségünk is van rájuk, talán jobban mint eddig bármikor.