Szektásított boldogság

Sok ismerősöm, barátom visszajelzését olvasom nap mint nap, a blogommal kapcsolatban. Ma éppen egy kedves ismerősöm hívott fel, azzal a kérdéssel, hogy "Csak nem lettem szektás?!".
A válaszom nemleges volt.
Egyéb iránt miért baj, ha valaki "szektás"? Egyáltalán, mit takar a "szektás" szó?
Az én erősen szubjektív felfogásom szerint, a szekta egy határozott irányelveket követő, sajátos értékrenden alapuló, közös filozófiával rendelkező, szabad emberek társasága.
Egy kicsit átgondolva, én is "szektás" vagyok. Mert:
-Határozott irányelveket követek.
-Sajátos értékrenddel bírok.
-Társaimmal közös filozófiát vallunk.
-Szabad vagyok.
Én az élményszemléletű, szabad, boldog emberek "szektájába" tartozom!

Igaz, ami igaz, nem vagyunk túlságosan sokan, de remélem folyamatosan bővül a létszámunk. Mi nem működtetünk "szektás" weboldalt, nincsenek "szektás" szórólapjaink, nincs tagsági díj, mi több, nincs egy olyan elszeparált helyiség, ahol "szektázhatnánk" egy jót.
Ellenben az egész világ a miénk!

Hogy őszinte legyek - és ez a példa engem látszik igazolni - az emberek többsége nem képes hinni a boldogságban. Abban, hogy képesek lehetünk olyan életet élni, amelyre valóban vágyunk, és mindig is vágytunk.
És ha valaki, nem ugyanúgy éli meg a napjait, élményeit, életét, mint a többiek, akkor nála valami gond van.
Én vállalom! Vállalok mindent, amivel esetleg megbélyegezhet a társadalom (imádom a bélyegeket, van egy nem kimondottan sok darabból álló, de annál szebb gyűjteményem).

Ha másképpen nem elfogadható a szabad, boldog élet, akkor rebellis, szektás, a társadalom által kiközösített embernek vallom magam.
De sajnos, vagy hál'istennek nem vagyok ilyen.
Nem vagyok lázadó forradalmár, mert törvénytisztelő, etikus életet élő jámbor teremtés vagyok.
Nem vagyok szektás, mert nincs szektavezetőm, nincs mesterem, nincs tanítóm (tanítóim voltak, vannak, és lesznek is, de csak én tudom kitől, mit tanulok).
És nem vagyok a társadalom által kitaszított ember sem, hiszen simulékony, társadalmi normákat betartó (vagy inkább elfogadó:-D) életet élek.

Néha antiszociális vagyok (de lehet, hogy csak szeretnék lenni), mert igenis az embernek kell a mozgástér, a saját territórium, a magány, az egyedüllét és néha az üresség, a csend és a gondolat nélküliség (ez utóbbit még nem sikerült teljesítenem :-D).

Ha mindenképpen szektásítanom kellene magam, akkor kijelentem, hogy én ÚTTÖRŐ vagyok. Úttörővé avatásom óta, igyekszem az úttörő etikett szerint élni. Ezt nem szégyellem, mi több, büszke vagyok rá. Bár az úttörő nemzedékeket felnevelő politikai rendszer összeomlott, az úttörőség rendszer- és időfüggetlen. Soha nem kellett visszaadnom a nyakkendőm, a sípom és az övem. Akkor miért is legyek hűtlen egy ilyen számomra sokat adó "szektához"?

És, ha akad olyan ember, aki kizárólag valamely "szektán" keresztül leli meg a boldogságos élet útját, az tegye. Mert minden "szekta". "Szekta" a munkahely, "szekta" a sportkör, "szekta" a baráti társaság és "szekta" a család is.

Egy a fontos. Legyünk őszintén magunk, járjuk az utunkat: "Előre! Rendületlenül!", és el fogunk jutni oda, ahová csak azok kerülnek, akik "szektások".


(Akkor én most szektás vagyok???? )
:-DDD