Rettegett szabadság

A munka igája alatti megszokott kerékvágásban, időszűkében, stresszhelyzetek tömkelegében, alárendeltségben és kiszámíthatatlanságba jobban vágyunk a szabadságra, mint azelőtt bármikor. És aztán hopp, varázsütésre megkapjuk, de nem készültünk fel rá, nem tudunk mit kezdeni vele.

Ébresztőórára kelve, munkahelyre vagy iskolába rohanva, tanulva/dolgozva, majd személyes és hivatalos dolgainkat elintézve, otthoni munkáinkat elvégezve, végül testileg, lelkileg kimerülve ágyba rogyva éljük napjainkat. Egyetlen vágyunk csupán a szabadság. Egy kis időre vágyunk, hogy magunkkal, barátainkkal, szerelmetes dolgainkkal, hobbinkkal és kedvenc kikapcsolódásunkkal tudjunk foglalkozni.
De tudjuk egyáltalán, mit akarunk a szabadsággal?

A szabadság a rabok halála. Emlékezzünk vissza, hány filmet láthattunk olyan rabokról, akik több évnyi vagy évtizednyi rabságot követően nem tudtak visszailleszkedni a társadalomba és a szabadság nyújtotta lehetőségekbe.
Nem szívesen gondolok erre, de a fejlett országokban élő emberek túlnyomó többsége ugyanilyen rabságba kényszerül, illetve kényszeríti magát. Miért?
Mert nem ismerik a kiutat? Mert boldogok a jelen helyzetükkel? Mert nem ismerik a szabadság által nyújtott alapvető érzéseket?
A válasz: egy kicsit mindegyik és még sok más.
Például nincsenek olyan céljaik, álmaik, tevékenységeik, amelyhez szükséges a szabad élet. Vagy egyáltalán nincsenek önálló céljaik. És ne feledjük a félelmet! Félelmet a bizonytalan jövőtől, az ürességtől, amit a rabiga és a mókuskerék hiánya okoz. De félünk a saját magunkba vetett hit hiányától is. Önbizalomhiány, tanácstalanság, kilátástalanság. Mert azt szoktuk meg, hogy irányítanak, parancsolnak, koordinálnak, zsarolnak, félelemben tartanak bennünket, és semmi mást nem kapunk cserébe csak pénzt, amivel az olyan alapvető szükségleteinket tudjuk fedezni, mint a hajlék, élelem, ruházat, stb. (Kérdés: A szabadság nem alapvető igény?) Ha több pénzzel honorálják a rabigát, akkor jut luxus dolgokra is, mint rágógumi, nyalóka, Suzuki Sx4, mit tudom én, mi még..:-) De ezzel csak saját magunkat terelgetjük az illúziók világába, amelyben hisszük, hogy boldog az életünk. Pedig nem. Mert nem vagyunk szabadok.
Hiába lesz meg valakinek látszólag mindene, ha nincs szabadsága fabatkát sem ér semmi. Lehet élvezni a pénzen vásárolt luxus játékokat, de boldoggá nem tesznek.
Ezek kompenzálnak csupán. A szabadság, az önértékelés, a boldogság hiányát hivatottak pótolni egyeseknél. De soha nem tesznek igazán boldoggá és szabaddá.

Azt vettem észre, hogy akik javak termelésével töltik életük nagy részét, azok rettegnek a szabadságtól, mert elvesznek a semmiben. Cél, út és eszköz nélkül maradnak.
A szabadság rabságába esnek.

Hiszem, hogy minden olyan perc, amelyet nem szívéből él és tesz az ember, elvesztegetett idő a saját életünkben.
Azt szoktam mondani: Nem engedhetem meg magamnak azt a luxust, hogy olyan tevékenységet csináljak, amelyben nem lelem örömömet.

Nem fogom papírpénzre váltani a szabadságom. Mert ha megteszem, hogy fogok elszámolni magamnak idős koromban az életemmel?
Hogy fogom őszintén, tiszta szívből azt mondani, hogy szép, boldog és szabad életem volt?