Szabadíts meg a gonosztól!

Mindegy, hogy ki, csak segítsen!
Segítsen egy másik, hasonlóan jövedelmező munkát találni. Egy hasonló lakást, párkapcsolatot és egyéb alapvetően életünket meghatározó dolgot, amelyre szükségem van.

Ezt az érzést szinte kivétel nélkül átélte már mindenki. Amikor menekülne a munkahelyéről, de "nem teheti", mert túl jól keres ott, vagy mert pénzt fektetett bele, amely nemhogy nyereséget nem termel, de még meg sem térült. Kínlódás, szenvedés, gyötrelem vár arra, aki maradásra kényszeríti önmagát.
Tudni kell időben felismerni és időben váltani. Akkor is, ha látszólag úgy néz ki, veszítünk a lépéssel. Az érzésünk az, hogy bukunk, de valójában minél hamarabb lépünk, annál kevesebbet vesztünk, vagy annál hamarabb tudunk számunkra ideális munkát, elfoglaltságot keresni.
Rossz munkahelyen, kellemetlen munkakörnyezetben, a nem megfelelő munkatársakkal a munka produktivitása akár lecsökkenhet nullára is. Frusztráltak, idegesek, türelmetlenek leszünk, mert tisztában vagyunk saját képességeinkkel, de nem tudjuk kibontakoztatni, kamatoztatni, mert érzelmi gúzsban vagyunk.

Ilyenkor azt szoktam tenni, hogy szépen felírom az egyik oszlopba, miért érdemes maradnom, a másikba pedig, miért nem érdemes. Aztán jöhetnek az érvek, ellenérvek. Ami csak eszembe jut. A kolléganők szép lábain keresztül a fizetésen át, a kötöttségig minden belefér.
Ami a csövön kifér.
És amikor elfogytak az kétoldali érvek, rendszerezem azokat. Melyek fontosak a céljaim, a jövőm szempontjából és melyek kényelmi, vagy emocionális kérdések. Az utóbbi kettő a céltudatos emberek munkakeresésénél nem sokat számítanak. Az ússz az árral típusú dolgozóknál viszont éppen ezek a döntő tényezők, és a pénz.
A pénz mindent visz a döntésben?
Egyáltalán nem! Egy jó kapcsolattal sokkal többre vihetjük, mint a pénzzel. Egy jó közösségben sugárzó energianyalábként dolgozva, pillanatok alatt elérhetjük azt, amit az kényszermunkahelyen éveken keresztül sem tudtunk. De mégis odakötjük magunkat.
Miért?

Ha többet keresünk a rossz munkahelyen, mint a leendőn, ne habozzunk lépni! Eltelik pár hónap, és meglátjuk jönnek a további lehetőségek és javadalmazások. Sokkal magasabb szintre emelkedhetünk, mint azelőtt. Nem mellékesen boldog emberként.
Ha pedig maradt bent pénzünk? És nem is kevés?
Nehéz megtenni a lépést, mert fáj a veszteség, de legyintsünk nyugodtan. Úgy kell ezt felfogni, hogy ennyibe került a szabadságunk. A boldogságunk felé vezető úton már nincsenek akadályok többé. Ennek ez volt az ára.
Megérte?
Naná! Ennél sokkal többet is fizetnénk a szabadságunkért, boldogságunkért. Nem?

Valójában éveken keresztül be lehet ragadni a rosszba, amitől előbb-utóbb úgy fogjuk érezni, gonosz velünk az élet.
Ezt nem szabad megvárni!
Meg kell lépni azt a lépést, amelyet a szív diktál, mert az a valós, az a jó, az az igaz út.

Kell hozzá bátorság. Nem is kevés. De amit cserébe kapunk az megváltoztatja az életünket. Kivirulunk, produktívakká válunk, szépek és energikusak leszünk. Kérdezősködnek majd, hogy mi történt. És te csak annyit mondasz majd, hogy:

VÉGRE SZABAD ÉS BOLDOG VAGYOK!