Boldogság képekben és szavakban

Vajon mennyit siránkozunk, kesergünk, elégedetlenkedünk az életünk során?
Azt hiszem, ez a kérdés jobb ha válasz nélkül marad. Nem mintha nem lennék kíváncsi erre a bizonyára meghökkentő számadatra, hanem sokkal inkább azért, mert elképzelhetetlen megszámolni, mennyi elégedetlen pillanat adódik az életünkben - amelyekről nagyrészt mi magunk tehetünk.
A fene nagy kesergés közepette irdatlan tempóban repül el mellettünk a szebbnél-szebb eseményekkel tarkított, élményekben gazdag, mosolyra fakasztó, kellemes életidőnk, amely soha többé vissza nem hozható.
Aztán amikor vissza akarunk emlékezni aggként ifjú korunk boldogságos idejére, nem lelünk majd semmi mást, csak bosszankodást, stresszt, feszültséget, félelmet, hiányt. Az élet hiányát.
Ezt nem akarhatjuk magunknak!

Nem kell félni boldognak lenni! Szabad. Már igen.
Senki és semmi nem hátráltat bennünket saját magunkon kívül.
A boldog élet mindig is volt van és lesz. Kérdés, hogy akarunk-e belőle, és mennyit.
És mielőtt bárki a boldogságát autókban, villákban, ékszerekben és pénzben mérné, nézzen szét saját háza táján. A szüleink, testvéreink, barátaink, munkatársaink, és még az idegen emberek is lehetnek boldogságunk alapjai. A természeti környezet, a munka, a hobbi mind boldogságforrás, ha harmóniába hozzuk.

A boldogság mindenki lába előtt ott hever, de mi képesek vagyunk kikerülni és keseregni, hogy hol a boldogság ezen a világon?
A boldogság nem extra. Az alap. Bármi történjék is.




Bárhogy legyen az életben, a boldogtalanságunkért mi vagyunk a felelősek. Lehet, hogy a boldogságunkat nem más boldogságához kellene mérnünk, és akkor esélyünk lenne hinni benne...