Az élet egy hosszú vonatozás

Gyerekkorom óta vonzódom a vonatokhoz, a vasúti utazáshoz, a mozdonyokhoz és mindenhez, ami összefüggésbe hozható a vasúti közlekedéssel.
Lehet, hogy ez nemi sajátosság nálunk, és minden srác vonzódott efféle dolgokhoz gyerekként, viszont nálam ez megmaradt.
Sokszor vállalom külföldi utazás alkalmával is a vasúti közlekedést, holott sokszorosával időhatékonyabb a légi közlekedés, sok esetben pedig olcsóbb is.
De vannak dolgok, amelyek fontosabbak ezeknél a tényezőknél.
Egyrészt a vonzalom. Vonzalom a sínek, talpfák, andezit vagy bazalt kövek olajos, fémes illatához. A mozdonyok monumentalitásához, erejéhez, zakatolásához, pöfékeléséhez vagy motorbőgéséhez, és a kürtjéhez.
De ott az érték, amelyet a vonatozás képvisel. A világlátás, kapcsolatteremtés, jókedv, derű, hangulat. Ez semelyik utazási formával nem vethető össze. Ami repülőgéppel két óra, az vonattal könnyen lehet 12 is. Viszont a levegőben módfelett idegennek érzem magam, nem látok jóformán semmit a környezetemből, és a repülési idő nem elég a felszínes ismerkedéshez sem.
Ellenben a vonatozás! A tábori hangulat, és a kabinban töltött közös éjszaka tudata, azonnal baráti közelségbe hozza az embereket. Mindenki kiteríti lapjait, körbekínáljuk egymást mindennel, és beindul az egész napos beszélgetés.
Megismerjük kabintársainkat, és az ő tükrükben magunkat is.
Látjuk az otthont jelentő hazai tájakról elindulva, min visz keresztül utunk és honnan hová érkezünk. Megismerjük utunkat legtöbb információt begyűjtő szervünkkel, a szemünkkel.
Sokszor vagyok úgy, hogy azt mondom, már a vonatútért megéri valahová elmenni. Ugyanezt nem tudom elmondani a repülésre.
És akkor ott vannak a kalauzok és a személyzet, akik többnyire az út közepére már barátok lesznek - sajnos a stewardess-eknél ezt nem tapasztaltam a magasban, pedig néhányszor jól esett volna.
A vasúti személyzet nem a kötelező vigyorral bájol, hanem történetekkel, tapasztalataikkal, jókedvvel, információval vonzza figyelmünket.
A kényelmi szempont már nem is szempont, mert ha ugyanolyan kényelmetlenségben kellene utaznom vasúton is, mint a repülőgépeken, akkor is ezt választanám.



Azt hiszem belső késztetésem van a vasúti közlekedéshez. És mindazokon túl, amelyeket fentebb felsoroltam, ez a közlekedésforma testesíti meg leginkább magát az életet.
Mert az élet olyan, mint a hegyi vasút. Néha magasan kanyarog, máskor völgyekben zakatol. Mégis határozottan tartja az irányt. Ehhez biztos talpfákra van szüksége.
A mi életünk ugyanilyen. Az ember talpfái a tudás.
Talán ezért szeretem ennyire a vasutat, mert a saját életemet látom benne...