Új élmények

Vajon az embernek mikor van itt az ideje megtenni bizonyos dolgokat? A bizonyos cselekedetek, élmények, vajon minek a kérdései? Kor, lehetőség, körülmények, félelmek, motiváció vagy egyéb?
Talán mindez együttesen. A dolgok megtörténnek az emberrel, mert többé-kevésbé úgy akarja. Másrészt társadalmi elvárásoknak "kell" megfelelnie, harmadrészt pedig úgy alakulhat az élet, hogy eseményeket sodor a nem éppen kikövezett utunkba.
Sok élményt megéltem az eddigi életem során. Ha visszatekintek, nem is értem, hogy a francba fért bele ez a rengeteg minden ebbe a szűk 33 évbe. (És ha őszinte akarok lenni magamhoz, akkor ez csupán az életre hangolódás volt. Az igazán tartalmas, mély és mennyiségi élmények ideje azt hiszem csak ezután jő el.)
De minden nap ügyelek arra, hogy ha lehetőségem adódik olyat csinálni, olyat tapasztalni, kipróbálni, látni, hallani, amelyben eddig nem volt részem, attól teljesen bezsongok.
Ilyen esemény volt a gyönyörű napsütéses hétfő délben, Budapesten a Rózsák tere templomkertben. Már 2-3 éve szerettem volna leülni ebbe a kertbe, nézni a zöld füvet, a virágokat, ahogyan a szellő ingatja afák koronáját, hallgatni a madarak énekét, turbékolását és párszor megvárni a harangszót. De sajnos amíg Budapesten éltem - 15 percnyire az ominózus helytől - érdekesmód ezt nem tudtam megvalósítani. Tegnap végre igen.
Erre a helyszínre beszéltem meg találkozót egy kedves barátommal, de már idejekorán odaérkeztem, hogy kiélvezzem azt, amit évekig nem tehettem meg a felfokozott életvitel következtében. (Vagy legalábbis ez lehetett a kifogásom.)
Leültem egy szabad padra szemben a napsugarakkal, és néztem a csodát. Élő természet pár száz négyzetméteren, háttérben szép templommal, fejemben halódó hétköznapi gondolatok. Átadtam magam a környezetnek. Belekerültem.
A talajon néhány galamb totyogott, majd idővel megérkezett még jó pár, hogy legyen mit nézegetnem. (Szeretem a galambokat a legtöbb városi emberrel szemben, akikbe sikeresen beleverték a "galamb emberre veszélyes, piszkos, rossz és fertőző madár" agyrémet. A galamb ugyanolyan gyönyörű madár, mint bármely másik, csupán megszokta a szemünk a jelenlétét, és már nem nyújt sokak számára esztétikai élményt. Gyanítom, ha galambok helyett flamingók vagy paradicsommadarak tollászkodnának a Deák-téren, hasonló bánásmódban lenne részük, mint a galamboknak. A gyűlölet alanyai lennének. A jó múltkoriban láttam egy tévéműsorban, miképp vélekednek a városi emberek a galambokról. Lesújtott az a fajta dilettantizmus, ami áradt belőlük. Többen hangoztatták, hogy ki kellene irtani a galambokat. Félnek tőlük, mert számos fertőzést terjeszthet. Ez igaz. De melyik állat nem? És ha már a fertőzéseknél tartunk, hadd említsem meg, hogy az ember sokkal több fertőző betegséget terjeszt, mint bármely más állat. Akkor ki kellene irtani saját magunkat is saját magunk védelme érdekében és félelme okán???)
Szóval ültem a kertben és néztem a pompás színekben játszó nyaktollakat viselő galambokat. A hímek vadul járták násztáncukat a tojók körül, akik meneküléssel reagáltak eme természetes gesztusra. Kitettek magukért a hímek, de semmi. Aztán figyelmes lettem egy párra, ahol a hím másfajta rituálét végzett. Szárnytövéhez hajtogatta hátra rugalmas nyakát, ami különbözött a többi hím felborzolt tollazattal, kiterített, talajt érő faroktollal turbékolva köröket sétálgató társaitól.
Rögtön fel is keltette az érdeklődésem, és kíváncsian vártam a fejleményeket.Aztán láttam, hogy a tojó nem menekül. Oldalt áll a hímnek és néha csőrével a hím nyakát érinti. Majd hosszasan elkezdtek "csókolózni". Ez megdöbbentett. A két madár egymás csőrében volt. Ki tudja, talán még a nyelvük is járt.
Aztán a hím körüljárta a tojót kétszer, majd a tojó leült a földre. A hím galamb felugrott a tojó hátára, szárnyaival egyensúlyban tartva testét. A tojó kissé megemelte faroktollait, hogy a hím hozzáférjen, amit barátunk ki is használt. Kissé oldalt tartva, faroktollai lefelé kutakodtak. 3 másodperc aktust követően komótosan, két különböző irányba sétáltak el.
Nagyon tetszett, mivel már régóta szerettem volna megfigyelni a galambok nászát. Ha már egy környezetben élünk, tudjunk meg a lehető legtöbbet a másikról, hogy jobban megértsük, és így jobban megbecsüljük őket.
A ráadás sem váratott magára sokáig. Nagyságrendileg 8-10 perc elteltével ugyanez a párocska megismételte szerelmi rítusát és aktusát másfél méterre előttem. Mintha tudták volna, hogy kíváncsi vagyok rájuk, és ők kegyesen engedtek bepillantást nyerni "privát" életükbe.
Éreztem, hogy nagyon nagy ajándékot kaptam aznap a természettől.

Leéltem közel 34 évet úgy, hogy minden nap találkozok galambokkal, de sosem ismertem őket igazán. Most megadatott valami plusz, aminek módfelett örülök.
Az én életemben nem egyedi eset a kései tapasztalat. 31 évesen vásároltam életem első tusfürdőjét. Addig ugyanis csak szappant vásároltam. Ennek is megvolt az oka. Gyerekkoromban egyszer megmostam az arcom tusfürdővel, amit akkor még folyékony szappanként aposztrofáltak. Nyomtam a kezemre, majd megmostam vele az arcom. Aztán teljesen pánikba estem, hogy nem tudom lemosni az arcomról azt a nyálkás, csúszós, sikamlós valamit. Azóta szappan párti vagyok. És bár akkor még nem tudtam, milyen gyilkos méreg a szervezet és környezet számára a tusfürdő, távol tartottam magamtól azokat. A véleményem a tusfürdőkkel kapcsolatban nem változott, azonban két éve találtam meg azt a különlegességet, amelyet le tudok mosni magamról és a környezetet sem terheli túlzottan.

De említhetném a mosógép használatát is, amelyet két és fél hónapja kezdtem használni 33 évesen. Egész eddig kézzel mostam, mert számomra nem volt teher a fizikai tevékenység, és az aznapi szennyest gyorsan elintéztem kikapcsolódásként.

Az élet gyönyörű! Minden nap tartogat valami új élményt. Nagyon várom a holnapot!!! :-D