Nyolc napon túl gyógyuló "sérülés"

Számos példával tudunk előrukkolni, amikor ismeretlenül buszon, villamoson, közterületen, vagy gyorsétteremben fizikai atrocitás ér valakit váratlanul, ismeretlenül, a szenvedő alany számára ok nélkül és felfoghatatlanul. Csak mert a támadónak éppen olyan napja volt. Ez a szituáció bárhol, bármikor, bárkire valós veszélyt jelenthet.
Amennyiben nincs hatóság a környezetünkben, szinte kizárt a segítség. Csak magunkra számíthatunk. Önvédelemből ártalmatlanná tehetjük a támadót, de előtte meg kell várni, amíg támad (betöri az orrunk, fejbe vág baseball ütővel, lekardoz, megszurkál, lelő, belénk injektál valamit, megrugdos) és ezt követően léphetünk mi jogos önvédelmi céllal. Szép kilátások.
Ha előbb ártalmatlanítjuk a támadót a kelleténél, gyorsan az őrsön, majd előzetesben és a bíróságon találhatjuk magunkat. Jó esetben fizethetünk a - "korán" kivédett - támadás szándékát véghez vinni akaró embernek, rosszabb esetben rács mögött találhatjuk magunkat.
Van azonban egy "megelőző jogos védelem" című történet a jogban, amely nagyobb teret enged az önvédőnek, és nem szükséges megvárni, míg nyomorékká vernek vagy másvilágra küldenek.
Príma! Végre megmenthetjük magunkat. Védhetjük testi épségünket, egészségünket a nyolc napon túl gyógyuló atrocitásoktól.

De mégsem.

Vajon mi a helyes cselekedet, amikor látod, hogy egy ember olyan dologra készül, amely komolyan veszélyezteti a testi épséged és mások testi épségét is?
Még határozottabban próbálnánk fellépni igaz? Mert nem csak rólam van szó, hanem a környezetemben lévő más emberekről is, akikért többé-kevésbé felelősséget érzek, ha tudok tenni valamit értük.
Márpedig tudnék.

Bizonyára emlékszünk a arra az esetre, amikor Debrecenben megvertek egy egyetemistát a buszon, mert köhögött.
Nem tudom, mi lett az ügy vége, de azt hiszem a két nőt, aki tette, elítélik. Talán felfüggesztett börtönbüntetést kapnak garázdaságért.
De mit is tettek ők valójában?
Próbálták védeni magukat a saját eszközeikkel, riadtan és félelemmel teli. Ekkor fertőzött leginkább a H1N1. Már nem is a nyolc napon túl gyógyuló egészségkárosodás volt a tét, hanem egyenesen az életük.
Ilyenkor mi a teendő?
Azt mondjuk a teli szájjal ránk köhögőnek, hogy: "Elnézést uram! Legközelebb ha köhög tegye a szája elé a kezét, hogy ne öljön meg 4-5 embert! Higgye el nem magam miatt mondom, mert nekem már mindegy, hiszen rám köhögött..."

Türelmes és toleráns embernek tartom magam, de én sem bírom, ha arcomba köhögnek, pláne ha kapok hozzá egy kevés nyálat is. Ez megesik a bankban, postán, tömegközlekedésen, úton-útfélen. Ilyenkor össze kell szorítanom a fogaim, hogy ne ragadjam meg az illető kezét, és nyomjam le torkáig, hogy "Ha a jó édes anyád nem tanított meg arra, mit kell tenni a kezeddel, amikor köhögsz, akkor megmutatom. Ezt!" és tolnám könyékig szájába a kezét.

Mert egy pofont, vagy egy öklös maflást könnyedén - szinte vigyorogva - kibír bárki. Maximum az önbecsülése sérül és lesz egy lila foltja, de a vírusok komolyabb támadó eszközök a lőfegyvereknél. Ezt megannyi háború és járvány bizonyította már.
És pont emellett menjen el az ember csukott szemmel?

Ha lehetne választanom a sok támadás közül, akkor azt szeretném, hogy minden nap találjon meg valaki, minden nap adjanak egy pofont, tockost, maflást, rúgást - ha tudnak - de ne tüsszentsenek és köhögjenek nyitott szájjal, kéz nélkül az arcomba 50 cm-ről. Egy utcai csetepatét követően a szervezet gyorsan regenerálódik. Már 2 perc után teljes értékű fizikai tevékenységet tudunk végezni, kis esztétikai módosulásokkal. Viszont egy alap influenza vagy csak egy nátha vírusával megtámadott szervezet is legalább egy, de inkább kettő hetet kell, hogy szenvedjen. A komolyabb nyavalyákról nem is beszélve.

Akkor hát melyik esetben jogosabb az önvédelem, illetve a megelőző jogos védelem?


Köszönöm, már jobban vagyok! :-)) De legközelebb bizony isten leütöm, aki rám köhög!