A világ legnagyobb ünnepe

Március 21-én ismét - mint minden évben - egyedül ünnepelhetem kint a természetben a Tavaszi Napforduló ünnepét, lévén, hogy Magyarországon ezt senki nem ünnepli.
Ez az egyik napéjegyenlőség napja, amely értelmében hajszál pontosan megegyezik a nappal és az éj hossza. Ez az egyenlőség, az egyensúly napja számomra, amely úgy a világegyetemben, mint ahogyan a földi természetben is - és ezáltal az emberi életben szintúgy - a legnagyobb és legfontosabb törvény.
Nincs fontosabb nap ennél az emberiség számára, amelyet évezredeken keresztül méltó módon meg is ünnepeltek a betegesen énközpontú civilizációnk előtti népek.
Sok nemzet és/vagy népcsoport jelenleg is a legfontosabb ünnepeként tartja számon, bármely politikai, illetve vallási radír próbálja törölni mivoltunkat, tudatunkat.
Példának okáért Iránban nemzeti ünnep március 21., amely egy 13 napos ceremónia sorozat kezdetét is jelöli egyben. Holott erős iszlám országról beszélünk.

Már régóta nem foglalkoztatnak az ünnepek, amelyeket szórakozásból, érdekből, politikai okokból vagy vallási páváskodásból kreáltak maguknak az emberek.
Tisztelem és megindítanak a hazám vélt vagy valós történelmi eseményeire alapuló megemlékezések, amelyet semmi esetre nem neveznék ünnepnek, hiszen a magyar történelmi események ismeretében az ember inkább zokogna, mintsem önfeledten ünnepelne.
A Húsvét, Pünkösd, Karácsony pedig szubkulturális ünnepek, amelyet valószínűleg 100%-ban átél az erre szakosodott rajongói klub. Ám mivel én nem vagyok klubtag, nem is érzem az emelkedett ünnepi hangulatot. Kellemes napok ezek számomra is, hiszen együtt tudok lenni a családdal, ezért ezeket a napokat én inkább családi ünnepnek tudom be.
Január elsejéhez pedig sem köpni, sem nyelni nem tudok, hiszen nagyon ritkán esett meg, hogy ne dolgoztam vagy edzettem volna, mint bármely más napon. És ebben az esetben fogalmam sincs, mit ünnepel a világ, hiszen semmiféle év nem kezdődik. Nincs csillagászati esemény, nem virágzik semmi, nem érkezik meg egy vándormadarunk sem, egyszerűen ugyan olyan nap, mint az azt megelőző december 31. Csak kicsit fejfájósabb, büdösebb, fáradtabb, lustább. Nem is értem az embereket, hogy lehet kezdeni egy új évet, év közben, ráadásul tökéletes rosszullétban.

Március 21. maga a csoda. Már két napja érzem magamban az erőt, dinamikát. Most lenne itt az ideje a karneváloknak, nem pedig februárban. Rio és Velence népe is megcsúszott egy kicsit a számításokon? Vagy ennyire unatkoznak februárban?
Szíves örömest karneváloznék három napon keresztül, mert most valóban ünnep van, ünnepi hangulattal. Elég megnézni ismerőseink arcát, üzeneteit, de más idegen emberekre is rá van írva, hogy felfokozott hangulatban vannak. Ez kívülről és belülről is jön. Mi pedig elfojtjuk, jó buta emberi szokásnak megfelelően?

Ki tudja? Talán eljut ennek a gondolatnak a lenyomata egy milliárdos üzletemberhez, akinek a március 21. szintén felfokozott, emelkedett hangulatban telik, de ünnepelni csak magában tud ő is. És piciny létszámú szubkulturális csoportunk talán valódi ünnepet tud majd csinálni karnevállal, önfeledt jókedvvel, zenével, tánccal, étellel, itallal, emelkedett hangulattal.
Mert valójában most kezdődik az igazi új év. És ezt mindenki tudja, érzi belülről.

De addig is marad a meghitt ünneplés szúk körben.
Én és a természet együtt örülünk egymásnak.