Mivé tettek a reklámok?

 Az, hogy kikké, mikké lettünk felnőtt korunkra, rengeteg folyamat, esemény, körülmény, emberi kapcsolat eredménye vagy éppen kudarca. Sok esetben gyerekként elrendeltetik életutunkat, ami aztán kisiklik a pályáról, mert nem egyezik természetünkkel, akinek úgy tetszik, sorsunkkal. Ilyenkor vissza-visszanéz az ember, vajon jó úton jártam e, máshogy csinálnám e? Amik, akik befolyásoltak, most is ugyanakkora erővel befolyásolnának e? Ha nem, az lennék e, aki most vagyok? A reklámokról hajlamosak vagyunk megfeledkezni ezen tényezők lajstromba vételénél. Pedig igen is komoly generációs vagy éppen generációkon átívelő szokásokat kaptunk tőlük.

Annak a korszaknak az embereire vagyok kíváncsi, akik a lentebb látható reklámok láttán cselekedtek, éltek. Mert, hogy akkoriban, amikor még a rádió is újdonságnak és ritkaságnak számított, a plakátokkal érték el az emberi elméket. Az újságok oldalain kívül ez volt az egyetlen, "nagy újságlap", amelyre jobban felfigyeltek, mint a napilapokra. És ha már ilyen böhöm nagy, meg színes is, akkor jóval nagyobb az információs értéke. Azaz, komolyabban kell venni, mint a napilapok reklámjait. A reklámok információit nem kellett megszűrni senkinek, inkább komolyan kellett venni.
Gyanítom, minden ami reklám volt, az ember elméje úgy kezelte, hogy konkrét betartandó tudásanyag. Tények, amelyek szerint élni kell. Az életet meghatározó dolgokat reklámozták a plakátokon, ami mellett nem lehettet elmenni link módon. Már csak azért sem, mert ha megkérdez a szomszéd, hogy én is azt iszom e, amit reklámoznak a plakátokon és a válaszom nem, le is csúsztam a képzeletbeli társadalmi ranglétrán. 
Ez olyannyira igaz lehetett, hogy a mai napig tartja magát azokból az időszakokból néhány szófordulat, annak ellenére is, hogy mára tudjuk, a manipuláció magasiskolája kapta el az embereket. Akkoriban senki nem tájékoztatta a lakosságot, hogy a reklámok bevételnövelő eszközök, amelyek nem kötelező érvényűek, hanem egyéni választás kérdése.
Ekkoriban terjedt el, hogy vásárolj készet, ne te készítsd el!
Dohányozz, igyál alkoholt, egyél sok cukros élelmiszert vagy ezeket tedd éppen egyszerre!
Szabályozásnak nyoma sem volt, amely egészségkárosító hatású termékeket tiltott volna. Egyetlen követelménye lehetett talán, a párt- és a rendszerellenesség soha viszont nem látása a reklámokon.
Nézzük hát, min cseperedtek leányból nővé, fiúból férfivá a hajdani magyarok! Miként szocializálódtak a korabeli reklámplakátokon, amely sokak számára olyannyira szentírássá vált, hogy generációk után is visszhangozzák e reklámokat tényként?

 

"A sör a folyékony kenyér." Ugye ma is gyakran visszaköszön ez a reklámszöveg? Valahol ezen a vonalon indulhatott el az alkoholizmus útján a nemzet.

Az alkoholizmus lejtőjén egyre gyorsabban gurult a nemzet. Már a nőkkel is töményt itattak.

Hogy mennyire befolyása alá kerültünk a reklámoknak, jól mutatja, hogy ha megkérdezel egy magyar negyvenes éveiben járót, a Csepel kerékpárok előkelő helyen lesznek az értékrendjében.

Korabeli tejleadásra sarkalló reklám, kissé teátrális megszólítással, figyelemfelkeltéssel. Egyenesen felelősséget oszt rád, hogy ha nem adod le a tejet, a népgazdaságot rombolod, a gyerekeid betegíted.

A "tiszta" szó ez esetben nem tudom, mit jelöl. Azt, hogy le van mosva a sertés vágás előtt vagy a sertés húsán kívűl, semmi más részét nem tartalmazza, beleértve a zsírját sem?

 

Sosem gondoltam, hogy abban az időben ilyen vagy olyan szappan lesz valakinél a befutó. A szappan, az szappan. De ez mégis csak egy Brázay...

Szeletelt gyümölcsíz, vagy másnéven "Hitler szalonna". Táplál, frissít, erősít... Ezt is elhitték, hiszen visszaköszönt a felnőttektől, hogy "Egyél valami táplálóbbat!".

Amikor Magyarországon még jégkorszak volt.

Ebből az örömforrásból a férfiakat kihagyták. Micsoda egy szexista világ volt!

A mai napig a leghatékonyabb mosóeszközökként tartjuk számon e háztartási gépeket. Talán mert így is volt. Sokan esküsznek erre.

És minden mást is gyógyít. Felhívnám a WHO figyelmét a COVID-19 ellenes kampányához...

A dolgozó nép zsebe nem a valódi kávéhoz van szabva, már akkor kitalálták, hogy a melléktermékekből új terméket lehet létrehozni házon belül.

Próbáltam megfejteni a vas és fém kapcsolatát a békével. Közel járhatok már...

Ha sporthoz, utazáshoz reklámozták és eleganciát tulajdonítottak neki, hogy hogy a kőműveseken és az alkesz melósokon láttuk minduntalan?

Elhittük, nem is zsigereltük ki a szüleinket azzal, hogy marharagut szeretnénk vacsorázni.

Bőségben általában minden kapható. Az ínség lesz a kérdés...

Az egyik személyes kedvencem. Nem tudni, ki hirdette és mi célból, de sosem láttam traktoros nőt Magyarországon.

1923-ban gyermeknyomor-ellenes kampány plakátja. Azért tudtak élni na! Reggeltől-reggelig...

Nem tudom biztosan, hogy a konzervek tudatba vezetése volt a cél általában, hogy mindenütt konzerválnak a világon vagy a magyar kornzerv világmegváltó útját akarták bemutatni.

Olyannyira elhitték a generációk, hogy még ma is sokan emiatt szenvednek.

Egy ilyen előadás plakát most is felkeltené a figyelmemet. Meg is nézném.

A kutak már akkor sem voltak megfelelők vagy a vezetékes hálózat?

Ez nagyon cool! Vajon hány házba lehetett beépítve faluhelyen ilyen?

Amikor elhitetik az emberrel, hogy két cigaretta közötti különbség pihentetőbb tud lenni. Egy dohányföldön leheveredni egy pokrócra, az pihentet. Egy szál cigaretta biztosan nem, de egy fáradt ember rá fog gyújtani. És ha megkérdezik, hogy pihen, talán mondani is fogja, hogy ő most a legújabb dohányt szívja, ami pihentetőbb.

Szóval, csavarták az agyakat a reklámok, amióta léteznek. Ezekben az időkben viszont még nem kellett ügyelni nagyon az összefüggésekre, mert nem volt nagy gond, ha nem is volt egyáltalán összefüggés a reklámozott termék és az, amellyel reklámozták. Olyan ritka inger lehetett az új reklám, hogy mindegyik ütött, vágott.
Ma már jobban megküzdenek a reklám marketingesek, de akadnak célcsoportok, ahol a vitaminok időszemcséje most is tarol... 

Hála

 

A hála saját értelmezésemben nem más, mint a köszönetnyilvánítás magasztosabb, alázatosabb és szentimentálisabb formája. Egy olyan érzés, amelyet sokkal inkább tudattal lehet előcsalogatni magunkból, mint sem természetszerűen.

Oly sokszor olvassuk, halljuk mostanság (pontosabban Covid-19 e. /e. = előtt/), hogy "adj hálát!" ezért, azért, amazért. Nos, ez nem ilyen egyszerű. A hálaadást meg kell tanulni, ki kell fejlszteni, tudatos magatartási formával előcsalogatható érzés. És mint érzés, sokkal erősebb, hatásosabb valóban átérezni, mint sem szóban hálálkodni.

Az ember a felemelően jó érzéseit egyébként sem szavakban tudja kifejezni igazán, hanem tettekben.

Ilyen például a "szeretlek" is. Hiába mondogatjuk tízpercenként valakinek, ha tetteinkben pontosan az ellentéte nyilvánul meg. A "hálás vagyok" ugyanezen az elven működik. Bárkinek, akinek hálás vagy, elég egy szimplán kimondott, hangos "köszönöm!", egyenesen a szemeibe. Megköszönni ugyanis sosem lehet semmit őszintén úgy, hogy nem egymás szemébe néztek.

A háládat -ha van- majd a tetteidben fogja érzékelni. Egy érzést váltasz cselekvésre nála. Írhatnám azt is, hogy éreznie kell a szereteted, hiszen a hála és a szeretet kéz a kézben járnak. Mert, amit/akit szeretsz, azért hálát érzel, hogy szeretheted és megismerted, útjaitok találkoztak. Amiért pedig hálát érzel, azt valószínűleg szeretni fogod, de mindenképpen a szeretet felé billen a mérleg nyelve a semleges felől.

Sokan ezért nem értik a hála fogalmát és teljesen tévúton járva úgy érzik, "hálával tartoznak".

Nem! A hálával soha nem lehet tartozni. Ahogyan szeretettel sem és megbánással sem. Érzésekkel nem lehet tartozni. Köszönetnyilvánítással, vallomással, bocsánatkéréssel lehet, de azok nem érzések, hanem erkölcsi értékrendünk, viselkedésünk protokoll megnyilvánulásai.

Akkor tehát, hogy is adjunk hálát és miért?

Mindenki másként kezeli. Van, aki a vallásán belüli imákat használja hálaadásként, hol hangosan, hol magában mormolva az imakönyvben tanultakat. Mások pedig egy egész napot szentelnek rá egy évben és pulykát sütnek, nagy partikkal körítve. Megint másik egyszerűen csak mélyen átérzik a hála érzését. Engedik, hogy átjárja őket és elégedett mosolyt csaljon az arcukra.

Bevallom, én az utóbbiakhoz tartozom és hiszem, sőt tudom, hogy a tiszta érzésű hála sokkal jobb energiákat mozgósít, mint egy olyan kimondott "hálás vagyok neked" tőmondat, amelyhez nem párosul hálaérzet.

Akiknek hálásak vagyunk, meg kell jelenjen tetteinkben! Mutassunk felé hálát ne pedig mondjuk neki! Adjunk neki vissza többet, amiből tudunk! Szeressük kimondva, kimondatlanul, de így is és úgy is érezni fogja! 

A másik csapda az erőltetett hála gyakorlásának (amikor azt mondják neked, legyél hálás az autódért, a szép otthonodért, stb.) amikor tárgyakért vagy hálás. Ez zsákutca egy téves spirituális tanítás, amelyet motivációsnak mondott előadók próbálnak erőszakosan belédsúlykolni.

Tárgyaknak nem lehetsz hálás, hogy van neked! A tanáraid iránt érezhetsz hálát, hogy megtanították neked azt, amiből élsz és jól keresel, így meg tudtad venni álmaid autóját. De az autónak soha.

Azt sem tartom a legjobb hálaadásnak, amikor mindenért Istennek vagyunk hálásak. Legyünk csak nyugodtan hálásak más embereknek! Hiszen ezen a bolygón együtt élünk összezárva, menekülőutak nélkül. Merjünk egymás felé hálát mutatni! Ettől lesz szép a világ.

Ha folyton csak Istennek hálálkodunk, azzal nemhogy hidat nem építünk egymás felé, hanem egyenesen mélyítjük a szakadékokat. Hibás spiritualitásnak tartom a vallási spiritualitások egyes kreált szokásait.

A tiszta, egyéni spiritualitás fogja elhozni a várt eredményt és azt a fajta "felemelkedést", amire már nagyon sokan hivatkoznak és nagyon sokan várnak. A vallási, csoportos, téves spiritualitás soha.

Akkor fogunk valahol tartani, ha ezt megértjük, addig csak egy helyben topogunk.

Feltehetném a költői kérdést, hogy ha ez így van, akkor szerinted mikor jön el a "felemelkedés" ideje?

A válasz eléggé a soha felé tendál, de inkább úgy fogalmazok, hogy akkor, ha mindenki egyénileg, vallások nélkül elér egy olyan szeretettel- és hála érzéssel teli belső és külső félelmektől mentes szellemiségű élethez, amely ma még elképzelhetetlen kapukat nyit meg.

Nem is kell erről a célról beszélni, nem is kell erre gondolni, hiszen nem lehet szellemiséget váltani egy cél érdekében. Önmagunkért kell, amely egy olyan változást eredményez, amely mindig is célként lebeghetett az emberiség lelki szemei előtt.

Az a véleményem és tiszta érzésem, hogy enélkül a valódi szeretet- és hálaérzés nélkül elbukunk. Úgy, ahogy vagyunk, mindenestől. 

Sosem a cél szentesítette az eszközt! Ez nagyon előember alsó ági. Amit Machiavelli állított ezzel a kijelentésével, az korántsem a szellemi tisztaságának, hanem az erőszakkal teli korszakának és a politikai ármánykodásnak és játszmáknak köszönhető. A környezet ugyanis rányomja az emberekre a bélyeget és meghatározza a viselkedésüket. 

A legnehezebb időszakokban kell leginkább hálát mutatni, hiszen az azt jelenti, élsz és meg van az esélyed továbblépni!

Vesztesként vagy győztesként kerülsz ki?

 

Általánosságban elmondható, hogy nem konkrét eseményekről szoktam írni, viszont egyes aktuális történések vagy azok eseménysorozattá fűződő momentumai rávilágíthatnak olyan örökérvényű és univerzális törvényszerűségekre, tendenciákra, amelyek mindenki számára levonható tanulságot jelentenek.

Ilyen ez a 2020 tavaszától egészen eddig terjedő időszak, az összes olyan eseményével együtt, amelyet nem a megszokott kerékvágásban kell elviselnünk.

Előrebocsájtom, hogy ez az írás nem mindenkihez szól, de mindenki találhat benne őt érintő részeket.  Sokkal inkább a változást igénylő, de azért tenni nem akaró/tudó emberek tükrének szántam. Nem rosszindulat vezérelve, sokkal inkább egyfajta utolsó felismerés, lökés a vágyad útján. Azért írtam egyes szám második személyben a történések többségét, hogy hatásosabb érzelmi reakciót váltson ki, hátha segít. Remélem, el nem tántorít.

Kezdjük az egészet ott, hogy vagy te, aki eddig éltél egy bizonyos bioritmusban, egy bizonyos napi/heti rutinba belegyömöszölve az életed, egy bizonyos étrendet követve (ne feledjük, az is étrend, ha csak azokat eszed, amielyek a kedvenceid), bizonyos hobbikkal vagy azok nélkül, bizonyos egészségi állapotban és bizonyos -a külső formádat meghatározó jelzőkkel definiálható- tükörképpel.

Aztán tavasszal jött a nagy lehetőség, igaz?

Mert ha őszinte akarsz lenni magadhoz, a tavaszi háziwellness egy ajándék volt számodra, mégis azzal töltötted, hogy háborogj egész nap; ülve, fekve vagy félfekve a közösségi médiában próbálkoztál kellően érvényre juttatni felháborodásodat. Ki sem volt kedved mozdulni, inkább sorozatokat nézegettél a szürke weben; félkész-, illetve készételeket vásároltál vagy rendeltél, mert gyorsabb, problémamentesebb.

Ezt hozta ki belőled egy olyan lehetőség, amelyet megkaptál, amelyről mindig is álmodtál, hogy legyen egy hónap extra időd magadra, a családodra.

Aztán ez megismétlődött ősszel, majd megismétlődik most (jelenleg 2021 januárját tapossuk a hóban) is, teljesen ugyanúgy, mint az előző esetekben.

Mióta vágytál már arra, hogy bárcsak lenne egy évben kétszer egy hónapod teljesen magadra és a családodra szánva?

Mert szerettél volna pár napot regenerálódni stresszmentesen.

Mert szerettél volna kicsit jobban ügyelni az étrendedre és hiányzott az időd a főzéshez.

Mert nem volt időd és energiád mozogni, hogy fittebb vagy karcsúbb legyél.

Mert az időhiány jelentette az egyetlen kifogásod a természetjáráshoz.

Mert a régóta dédelgetett régi/új hobbidra seosem volt elég időd a munka mellett.

Mert már szó szerint bosszantottak a félbehagyott- vagy elhalasztott könyveid olvasása.

Mert annyira vágytál arra, hogy konyhanyelvi szinten megtanulj egy-két idegennyelvet.

Mert érdekelt egy teljesen új téma, amelyben tájékozódni akartál.

Mert elszaladt melletted az online világ ás fel szerettél volna zárkózni.

Mert listázni akartad a régi dolgaid, amelyeket már régóta el akartál adni.

Mert van még több tucat dolog, amelyre eddig nem volt időd, energiád.

Nyilván való, hogy könyebb hangosan elégedetlenkedni, hogy "vissza akarom kapni azt az életem", amelyben nem volt időm semmi másra, csak a munkára.

Nem lehetsz ennyire gyenge!

Mert ha ennyire gyenge vagy, elvesztetted a csatát az modern élet diktálta mókuskerékkel szemben.

Amikor mókuskerék időszakot éltél, hallgattad a motivációs, személyiségfejlődős fejtágításokat és büszkén osztogattad az ezekről készült idézeteket.

Hol van mindez?

Sem elméletben, sem gyakorlatban nem vagy alkalmas változtatni az életeden. Legalábbis a kép ezt mutatja. Ez az igazság.

Akik változtatni akarnak valamin az életük folyamában, ez az időszak aranyat ér számukra.

Számodra is itt volt a soha vissza nem térő alkalom arra, hogy fejlődj, hogy a terveidnek megfelelően tudd alakítani az életed. Esetleg felkészülj egy váltásra. 

Mert amikor belenéztél a tükörbe, mindig láttad azt a pluszt, amely ott van, csak nem tudtad előhozni a körülmények miatt. Ahhoz, hogy fejlődj, lépések kellenek, amelynek meglépéséhez időre és energiára van szükség. Ne várd és főként ne hidd, hogy mások tesznek lépéseket a te érdekedben, a te fejlődésedért, a te céljaidért!

Ezekért egyedül csakis te magad vagy felelős!

Itt volt az idő -de még most sem késő- meglépned azt, amit elodáztál mindig, egy sor kitalált kifogásra hivatkozva.

Ha azt az időt, amelyet a közösségi média és internetes szórakoztatás címén töltesz el, olyan tevékenységre szánod, amely az előrelépésedet szolgálja, már valószínűleg nem ugyanoda mennél vissza dolgozni, ahonnan a megkezdted a "lockdown" első időszakát.

Szeretsz döntéshozókat kritizálni, szórakoztat a megmondás hatalma, vágyod a változást, ami éppen most lehet ellentétes az egy hónappal ezelőtti terveiddel, viszont nem esne jól, ha megtörténne, mert akkor felkavarja az életed.

Ennek a pszichológiájába nem akarok belemenni és nem is szakterületem. Tény azonban, hogy nem előremutató és nem is szolgálja a javadat.

Amit még megtehetsz önmagadért, az hogy:

- amit halogattál eddig, azt befelyezed vagy éppen belekezdesz

- magadnak főzöl recept alapján vagy saját kreativitásból

- minden nap mozogsz 30-40 percet a fittségedért

- kezdj bele egy online kurzusba, amelyhez nem szükséges gyakorlat

- olvass el hetente egy könyvet abból a témakörből, amely érdekel

- tölts kevesebb időt (vagy semennyit) a közösségi oldalakon

- legalább egyszer menj természetbe

- igyál meg naponta 2-3 pohár vízzel többet, reggel pedig igyál meg egy kupica búzafűlevet

- figyelj a légzésdre tudatosan

- ne éjszakázz, inkább kelj korábban

Csupán ezek a változtatások be fognak vezetni abba az állapotba, amely el fogja hozni számodra a motivációt a mégnagyobb volumenű változásokhoz.

Ne engedd, hogy megfertőzzön a többiek haragja, elégedetlensége, hőbörgése és negativitása.

Ez lehet a te időd. Itt és most!

Az egoista vélemények kinyilvánítása vagy az előre elkészített mém képek megosztogatása helyett cseklekedj önmagadért és a jövődért, amely a saját és családod életminőségére is pozitívan fog kihatni.

Ezek nem kivagyi megmondások, hanem talán az utolsó lehetőségekre való ébresztő fújása, hiszen ki tudja, mikor lesz ismét ennyi időd önmagad fejlesztésére, az életed megváltoztatására.

Használd ki, mert máskor nagy árat kell majd fizetned ennyi önmagadra fordított időért!

A bennünk formálódó teremtő erő

Mostanság igen divatos témakörré vált az ezotéria, illetve a spiritualitás világa.

Olyan emberek keresnek válaszokat olyan kérdésekre, amelyek ezelőtt sosem foglalkoztatták őket és tanulmányaik, munkájuk, magánéletük éhessé tette őket egyfajta szellemi táplálékra.

Mások egyszerűen többé akarnak válni ezen tanok megismerésével, míg megint mások a belső nyugalmukat keresik.

Vajon van-e alapja, indokoltsága ezen irányzatok felé fordulásnak?

Nézzük meg elsőként azt, mit is jelent a spiritualitás és ezotéria!

A piritualitás olyan ideológiákat takar, amelyek főként szellemi természetűek, a jelenlegi tudomány tanai szerint megmérhetetlen erőket vonultat fel, illetve a lelki életet magyarázza.

Az ezotéria vagy ezoterika is hasonlóan a spiritualitáshoz vagy némi átfedéssel azok a tanok, módszerek, filozófiák, amelyek semmelyik tudományos irányzatba nem sorolhatók be. Sokszor meg is kapják az ezoterikusok, a "tudománytalan" jelzőt, amely igaz, de semmiképpen nem negatív tartalmú. Az ezoterika oldaláról nézva a tudomány egy korlátolt, sok-sok gátat és határoltságot felmutató valami, amely nem tud kiteljesedni a beszűkült nézetei és kutatói miatt.

Nézzük, mitől lettek ezek ilyen divatos irányzatok?

Két, pontosabban három fontos dologra vezetem ezt vissza.

1. Megérett egy generáció a másfajta gondolkodásra

2. Sokan vagyunk, így a nagy számok törvénye alapján nagyságrendekkel több embert érdekel.

3. Nincs szellemi leterheltség, így hiányállapot lép fel, amelynek szüksége van aktivitásra és táplálékra.

1. Éretté váltunk egy másfajta gondolkodásra.

Olyan gondolkodásra, amely nem mások ideológiáitól függ. Nem a munkahelyi, vállalati stratégiát képezik, nem az állami vezetők politikai attitűdjét mutatják, és nem is a TV híradó által közölt helyzetet mutatja. Ezekbe belefáradtunk, elegünk van, nem hiszünk nekik és nem is érdekelt soha igazán. Olyasmire vágyunk, amely a belsőnkből fakad, saját meggyőződésből keresünk-kutatunk számunkra releváns nézeteket, hogy megleljük azt, amellyel azonosulni tudunk. Ha már nincs identitástudatunk, mert a nemezti kilétünket is homály fedi, ha nem vagyunk éhesek a politikai játszmákra, tele vagyunk a hírek ismétlődő maszlagaival és már a tudományos kutatások is ellentmondanak egymásnak, akkor szükségszerűvé válik egy másfajta gondolkodás. Egy saját vagy sablonos világnézet.

Sablonos világnézetnek a vallások kész "termékeit" értem. Nics szükség túl sok gondolkodásra hozzá, átállítja az ember a tudatát egy számára befogadható vallási tanra és engedi feltölteni magát vele.

Mondhatnám, ez a legkényelmesebb spirituális irányzat. Mindent megmondanak helyetted és neked, csak hinni kell benne.

Nem mondom, hogy rossz bármelyik vallás is, amelyik nem okoz kárt sem önmagunknak, sem másoknak, viszont az ember készen kap minden, így az önfejlődés foka kicsi. Ez az általam úgy nemvezett instant spiritualitás.

Előnye, hogy nem fárad el az ember a sok gondolkodásban, mindíg kéznél van, hiányt pótol és ami a legfontosabb, hogy van valami kapaszkodó a materiális világ mellett. Pontosabban annak kiegyensúlyozására.

2. Sokan vagyunk, így sokakat érdekel a spiritualitás.

Közel nyolcmilliárd ember él a Földön. Túlnyomó többségünk a tudomány és a materializmus világát követjük, ebben növünk fel, így szocializálódunk. Amit érzékszerveinkkel tapasztalunk az van, amit nem tudunk tapasztalni, az nincs. Amennyiben néha tapasztaltunk valamit gyerekként vagy felnőttként azt a környezetünk érzéki csalódásként, képzelet játékaként, fantázia szüleményeként definiálta. Sokszor talán okkal, máskor viszont talán hibásan.

Az ezoterikus, illetve spirituális gondolkodás az emberi létszámhoz viszonyítva most jóval meghaladja a korábbiakat, pusztán a felnőtt, szellemileg érett, útkereső korosztály elképesztő létszáma okán.

3. A mai időkben a jóllakott-, felvilágosult társadalom, automatizált termelékenységű gazdaság, rendgeteg -bocsánat a kifejezésért- szellemi szabadgyököt képez az emberi mentalitásában. Nincsenek egésznapos tanulások, nincsenek szellemi kihívások, nincsenek gondolkodásra késztetett önmegvalósítások. Szinte csak tálcán kínált, készre gyúrt szellemi termékek léteznek, amelyeket csak fogyasztanunk kell.

Hasonló ez a táplálkozási kultúránkhoz. Az előre elkészített, pár perces tápanyagszegény ennivalók korát éljük. Ugyanez jellemző a szellemi táplálékainkra is.

A helyzet viszont az, hogy az ilyen instant szellemi táplálékoktól még szellemi tápanyaghiányos állapotba kerülünk, és erősen vágyunk valamire, amit nem kapunk meg az instant anyaggal.

Ez a hiányérzet nagyon erős motiváció arra, hogy az ember elkezdjen tájékozódni, tapasztalatot gyűjteni, tanulni a spiritualizmus, ezotéria világán belül.

Ugyanakkor már nem is néznek az emberre nagyon buta tekintettel, amikor azt mondja egyik a másiknak, hogy "én meditálok napi egy órát". 15 évvel ezelőtt még egy ilyen mondat valószínűleg röhejesen hangzott volna egy osztálytalálkozón.

Szóval a spiritualitást sokan szellemi táplálékuk alapvető esszenciáinak tartják, míg mások a szellemi életük fűszerének.

Ez így van jól, ki, milyen szinten kívánja élni szellemi életét, annak megfelelően súlyozza.

Mostanság hatalmas divatirányzatot vett a "teremtő gondolat" témaköre, amelytől az emberek többsége azt várja, hogy gondol valamire és az teljesül. Ez eléggé távol áll a valóságtól így, ebben a formában.

Mégis rengeteg embert terel ez az egy ideológia a spiritualitás irányába. Talán a javak megszerzésére irányuló teremtő gondolat hajtja őket (közvetlen javakért spiritualitást gyakorolni eléggé lehetetlen feladat), talán más. Az viszont biztos, hogy aránytalanul nagy a motiváló ereje.

Nem mondom azt, hogy ez elképzelhetetlen, hiszen az sem lenne igaz. Viszont gondolattal teremteni nagyon sokáig tart és nagyon álhatatosnak, kitartónak kell lenni az illetőnek. A gondolat vizualizációvá válik, majd tettekre sarkall minket, míg a végén valóban elérhetjük az áhított célt, vagy annak közelségét.

A gondolat teremtő ereje azonban smafu egy másik nagy teremtő erőhöz viszonyítva, amely nagyságrendekkel, erősebben, gyorsabban teremt. Igaz, nem annyira cizelláltan, mint a gondolat, amely minden nap, minden percében érlelődik, finomodik és pontosodik,mígnem megszületik a tökéletes, teremtésre alkalmas gondolat.

Gondoljunk bele, hogy teremt gondolatával egy sakkoró, hogy teremt a gondolatával egy tervezőmérnök, egy újságíró vagy egy jó képességű vállalkozó!

Ez a másik nagy teremtő erő, az érzelem, amelyet a szívhez köt az emberiség.

Erről már kevesebbet olvasni, hallani. Vajon miért?

Mert gondolni könnyebb, mint érezni? Valószínűleg igen.

Vagy mert a gondolathoz nem kell az őszinteség, viszont az érzelem anélkül nem is lehetséges? Valószínűleg ez is igaz, csak még nem gondolkodtak el rajta az emberek.

Hogy mennyivel komolyabb és gyorsabb, erősebb teremtő erő az érzés, mint a gondolat? Annyival, amennyivel hamarabb és intenzíveben cselekszel érzelemből, mnt gondolat által vezérelve. Ég és Föld a különbség.

Elevenítsünk fel néhány példát az életünkből, amelyek gondolat által vezérelt tettekbe összpontosultak! Rágtuk a gondolatokat. Bizonytalanok voltak, felülírtuk azokat új gondolatokkal, vagy mutáltuk azokat más nézőpontok hatására. Sokszor annyira elhasználódik egy-egy gondolat, nem hogy teremteni alkalmatlan, hanem egyenesen megtartani is felesleges.

Ezzel szemben vizsgáljunk meg egy-két érzelem vezérelt teremtést! Mi történt ilyenkor? Elképesztő intenzitás, azonnali tettvágy, gyors manifesztálódás. Emlékezhet mindenki a hősszerelmes időszakára, mit tett meg abban az állapotban. Vagy gondoljatok a félelemtől átitatott időszakra, milyen azonnali teremtő erő volt!

A gondolat, tudat teremtő ereje telis-tele van vészfékekkel, zsákutcákkal, hajtűkanyarokkal, megállókkal, kitérőkkel és egyáltalán nem biztos, hogy oda érkezünk, ahová lehelőszőr vágytunk.

Az érzelem teremtő ereje viszont túl heves, hirtelen és a részletek elnagyoltsága miatt, sokszor nem azt a manifesztációt vártuk, amit teremtettünk.

Mi hát a legjobb teremtés, teremtő erő?

Az, ha mindkét teremtő erőnket a megfelelő arányban használjuk teremtésre. A gondolat részletességével, pontosságával és saját magunkhoz fűződő lojalitásával, valamint az érzelem kirobbanó erejével és sebességével, egyensúlyt létrehozva alkotjuk meg a teremtés melegágyát.

 

Nem könnyű feladat, viszont akik teremtésben jók, így alkalmazzák.

Hány embert ismersz a környezetedben, akik szerelemből összeborultak, majd eltávolodtak egymástól (Mert az ember egy idő után már nem a izgalmas tulajdonságokat és a szépséget keresi a másikban, hanem a lelki társát, de ez majd egy másik blog bejegyzés témája lesz.)? Hány embert ismersz, akik évek óta szövögetik álmaikat, beszélnek róla teljes részletességgel, de alig haladnak egyről a kettőre?

És hány embert ismersz, akik a semmiből megalkottak valamit, amihez szükségük volt a gondolati és érzelmi teremtő erejükre egyaránt?

Mind a három kategóriából találhatunk példákat a környezetünkben, de csak az utóbbiak képesek valódi hatékonysággal teremteni.

A gondolat ereje, az egy dolog. Az érzelelmé az egy másik. A kettő együtt hozza meg azt az eredményt amire vágysz. Ehhez szeretned kell azt, amit teremteni akarsz és rendkívül részletesen felépíteni gondolatban, különben félresiklik az, ami még sehol sincs.

Az állandó teremtéssel való sikertelen próbálkozás pedig elveszi az ember életkedvét, a spirituális ideológiákat pedig tagadni fogja, sikertelensége okán.

Inkább tanuljunk meg szeretni és vizualizálni! Ez nem kerül semmibe, csak nyerhetünk vele!

Új brand született: 2019-nCoV, a vírus

Napjainkban, amikor éppen okítani próbál bennünket a természet, Isten, az Univerzum, az élet vagy nevezzük bárminek, amely sorsot formál felettünk, deviáns kölyökként olvasgatjuk kedvenc képregényünkret a pad alatt és rohadtul nem figyelünk oda a leckére.

(Az írás nem pánikkeltés céljából íródott, sokkal inkább prevenciós céllal.)

A modernkori történelmünk során volt már több leckénk, amit szintén nem tanultunk meg, ám kis szorgalommal elégségesre feleltünk belőle. Nem buktunk bele.

Remélhetőleg ez most sem lesz így.

A Wuhan vírusról, a koronavírusról, illetőleg a 2019-nCoV-ről 1 262 900 000 Google találat pattan ki az Interneten, ha angolul bekalimpáljuk. Lehet, hogy két hét múlva dupla ennyit találunk majd.

Ebból az derül ki, hogy az embernek lételeme a félelem és egyben legerősebb morotja, motivációja egyben.

Hosszan tartó, félelemmentes időszakban az emberi populáció nem tudja jól érezni magát, el kezd szorongani és megleli azt, amitől tömegesen tud félni. Ez a tömeges imádatnak az egyensúlyozó ereje.

Egyensúlyok, fékek halmazait találjuk az életben, ha nyitottak vagyunk ezek észlelésére és nem visznek el érzelmeink a szubjektív én irányába.

Sokan nem érzelmi alapokon nyugvó véleményeket fogalmaznak meg, hanem tanulmányokból várják a tudást, minden megoldásra váró problémára. Kutatásokból, kísérletektől, kutatók interjúiból, szakértőktől.

Ezek minden esetben részeket vizsgálnak. Nagyon-nagyon pirinyó részeket, amit ha össze illesztenek, akkor sem lesz soha egyenlő az egésszel.

Ezt talán a jéghegyhez lehetne hasonlítani, aminek látszik a 10%-a és kihúzva magunkat, büszkén körbehajózzuk és állítjuk, mindent tudunk róla, hiszen látjuk. Viszont a 90%-a a felszín alatt található. Fogalmunk sincs, hány méter mélységbe merül, milyen élőlények lakják, mekkora a súlya, mikor olvad el és így tovább.

Persze, ha minden jéghegyet megvizsgálunk, sokat fogunk tudni róluk, de sosem lehet azt mondani, hogy az úszó jéghegyekkról abszolút mindent tudunk. Tudjuk például, melyik jéghegy mügött ólálkodik egy éhes oroszlánfóka? Tudjuk percre pontosan, melyik pillanatban omlik le róla egy pár tonnás darab?

A tudomány a tudást részesíti előnyben és abból is indul ki. A nem tudást még sosem vizsgálta tudós. Ezért nevezi a magyar tudománynak.

Azt addig helyettesíti hittel, amíg fel nem számolják a tudás terjedő, néha változó, máskor gyökeresen ellentétes lökéshullámai.

Vagy fordítva, a hit számolja fel a tudományt.

Szóval, az embernek sokkal-sokkal több mindenről nincs lövése sem, mint amiről, akár halvány lila sejtései is lenne a tényekkel együtt.

Ezzel egyetemben a tudásanyagot tekintjük egésznek és ez alapján hozzuk meg döntéseinket. Az összeset.

Ezt nevezzük értelmes fajnak? Az evolúciós harakirit elkövető emberi fajt?

Az imént olvastam, hogy meglelték a 2019-nCoV ellenanyagát. Hurrá!

Megint nem lesz mitől félni. Kereshetünk magunknak ismét Norbikat, Rogánokat, Berkiket.

Eltesszük a kétszázötven-millió megvásárolt maszkot a raklappal vásárolt csilis babot és a fél tonna lisztet.

Ismét címlapra kerül a gyilkos cukor és cigaretta, elharapják egymás nyakát a vegánok és keto étrendesek, megy minden majd a maga szép, megszokott tempójában.

Vagy nem.

Az szinte ezer százalék, hogy mindenki le fogja tenni a maszkot (kivéve, ha nem kap levegőt a szmogtól), de miért is?

A Wuhan vírushoz dukál a maszk, a karantén, az utazási tilalom, ellenben a globálisan több százezer áldozattal járó influenzához nem?

Csupán azért, mert ismerjük és megszoktuk? 

Itt jön ismét képbe a tudást ismerjük, a nem tudást nem ismerjük.

Teszem azt, elkapsz egy bélfertőzést, esetleg egy másik vírusos betegséget és becuppantod rá a fínom, jó öreg, de minden évben mutálódó influenzát. Úgy gondolod, nem halhatsz bele, akár harminc évesen, bármilyen kórelőzmény nélkül?

Nagyon tévedsz! Amit nem tudsz, azt nem vizsgálod. Simán belepusztulhatsz.

A megszokott, "nem félünk" influenzától. Mert rezisztenssé vált a félelmünk az általános influenza vírus kapcsán.

Csak, hogy egy kis port hintsek, oda, ahová való, hogy aztán ki legyen mosva és hátha jobban látunk ez után!

Ez a vírus egy nagy vicc. Gondolkozz el a félelmeiden, itt Közép-Európában, ahol a madárinfluenza sem jár és párosítsd a vicc szóval!

Ugyanis ennek a pandémiának nincs még vége, de ez a kisebbik baj.

A nagyobbik az, hogy olyanok lesznek még, ami a nem tudás kategóriánkba tartozik. Sok, nagyon csúnya (bár valójában egészen szép, ha elektro mikroszkópos felvételeket nézünk) és nagyon halálosak.

Csak vegyünk egy nem elrugaszkodott példát! Teoretikus, nem kell megrémülni, nincs ilyen! Még.

A Wuhan vírus nászra kel egy Észak-Jemen-i faluban a Mers vírussal, amely akár 40%-os halálozási rátával bír, szemben a 2,3%-os Wuhan víruséval.

Ha ők ketten egy Észak-Jemen-i sárházban lévő gazdatestben megülik nászukat, azt gondolom, már valóban csak röhögni érdemes még pár hétig. Civilizációs katasztrófa lehet belőle.

Vagy éppen eljut Dél-Amerikába, Afrikába, ahol az egészségügyi nívó kis túlzással, zéró.

Összeölelkezhet a Wuhan vírus az Ebolával? Miért ne?

Jöhet egy két hétig lappangva fertőző, agresszíven terjeszkedő vérzéses láz, amelynek halálozási rátája 50-60%?

És mi van, ha ez lesz szerelmes a kis haver, Európa-i influenzánkba? Ugye nem kell részleteznem!

De nem kell felkészülni semmire! 

Tüsszügjük pofán a  másikat, miközben büszkék vagyunk, hogy lázasan is dolgozunk!

Mert a félelem elmúlik, a jeleket nem látjuk, a leckékből nem tanulunk.

Most írjam azt, bárhogy ritkít is meg bennünket a természet, megérdemeljük?

Nagy mellénnyel mászkálunk és gazdasági mutatókat elemezgetünk legörbült szájszéllel, hogy ha nem változik a helyzet, drámai gazdasági visszaesés következik be?

Mert talán ez nem igaz akkor, ha 400 millió ember tűnik el a bolygóról?

Hová tettük az éleslátó szemüvegünket?
Az eszünket?
A leg alapabb túlélési ösztönünket?

Igen is, félnünk kell, mert a félelem olyan dolgokra készteti az embert, amelyekről még önmaga sem hitte volna, hogy képes!

Félelemből lesz egyre több nem tudásból tudás.

Félelemből, de nem pánikból!

Vagy olyan világban szeretnénk élni, ahol a gyerekre maszkot kell húzni, ha lemegy a játszótérre?

Vagy az esküvői képeken nem veheti le az ifjú pár a maszkot, mert alá is írják a halálos ítéletüket?
Esetleg megbékélünk vele és a ruházatunk divatos kiegészítője lesz?

Nyugodtan lehet a "2019-nCoV" a félelem brand-je, hogy mindig emlékezzünk arra, mi is lehetett volna ebből!











Kiegészítés

A vírusok egészen elképesztő valamik.

Az ember nem árt, ha engedi 5-6 évente elkapatni magát valamivel (csak ne a leg halálosabbal), hogy a szervezete ismerje ezt a fajta tamadást és antitest előállítására legyen képes.

Steril élet nincs a Földön, hogy kizarjuk a baktériumokat, vírusokat.

Akinek nem ismeri fel a szervezete a behatolókat és nem tud védekezni ellene, nagyon könnyen belepusztulhat egy egyszerűnek tűnő influenzába is.

Hogy miért írom ezeket? Mert sokan nagyon tévesen értelmezik az immunrendszer erősítését és kizarólag arra fókuszálnak kényszeresen, hogy ne kapjanak el semmit. Ha ez így történik, azt gondolják, erős az immunremdszerük. Pedig nem.

Az immunrendszer a baktériumok, vírusok megismerése és leküzdése által erősödik legjobban.

Próbald ki, mi lenne, ha semmit nem szednél! Valószínűleg azonnal elkapnád a vírust, mert nem az immunitásod erős, hanem a bevitt anyagok védenek. De az nem ugyan az. 

Az erős immunrendszer alapja a sok kórkozó megismerése és leküzdése gyógyszermentesen.

Kórság esetén nyilván szedjen az ember, amit jónak tart rá, de a szervezet küzdje le, ami kiegészítőkkel támogatott, ne pedig a gyógyszer.

Én ezt gondolom az immunrendszerről.

Nyelni kell a bacikat, vírusokat. Gyerekként nagyon sokat, fiatal felnőttként is többet, mint szeretnénk, negyvenen túl 3-4 évente és hetven felett jó, ha kerüljük.

Sajnos nagyon sok üzleti vállalkozás elhiteti az emberekkel, hogy:
"Semmi mást nem kell tenned, csak a termékeimből vásárolj, legyél az üzleti partnerem és soha nem lesz semmi bajod. Nem hiszed el? Ha ilyen szkeptikus vagy, engedd meg, hogy elküldjek neked 42 tanulmányt Prof. Dr. Dr. X. Y-tól, ami igazol minket!"
Ezzel sincs gond, mindenki végigmegy a tanulási fázison. Ők többnyire nem tudják, hogy két év múlva ugyanez a Prof. Dr. Dr. már egy másik márka, másik termékéről fogja ugyanezeket a tanulmányokat publikálni. A pénzalapú világ ilyen.
Nem haragudhatunk azokra az emberekre, akik csapdába léptek, hiszen, amíg ők jól érzik magukat ebben és nem erőszakosak, addik türelemmel kell lennünk velük.
Egyszer ők is szintet fognak lépni.

Ebben a témában az álláspontom az, hogy soha ne ragadj bele egyetlen cég termékeibe lojalitásból, elkötelezettségből! A vállalat sem tenné meg érted, ha éppen tőzsdére akar menni és te azt mondanád neki, "Kérlek ne jegyeztesd be a céget a tőzsdére, mert nekem így jobb!"
Ez üzlet. Főleg számukra. Ezt lássuk világosan!
El kell adni a betegség félelmétől átitatott embereknek a termékeiket és ez baromi jól működik.
Csak azt tudja mondani, hogy "Ha ezt eszed, nem kapod el a vírust. Ezzel megerősíted az immunrendszered."
Hát mit mondjon mást?
Mégsem állíthat elő és forgalmazhat MLM rendszerben baktériumokat, vírusokat, amelyek valóban megerősítik az immunrendszered...
(Hűha! Lehet, most adtam oda ingyen valakinek a jövő egymilliárd dolláros immunerősítő üzleti ötletét? Bárki, akinek kell, szóljon már előrébb járok benne, mint amit leírtam! :-D )

DE, hogy ne érezzék bántva magukat a network-ösök, minden olyan hálózatos cégnek, amely a sajátját kínálja az egyetlen megoldásnak, természetsen akadnak vitán felüli jó termékei, hatóanyagai, csak nem szemellenzővel kell rátekinteni.



És ha már itt tarunk, leírom nektek, én mit használnék egy pandémia esetén, ha még nem kaptam el a kórokozót, de már itt lenne. Ez csak egy lista pontos dózisok nélkül:
- huminsav
- sziálsav
- ezüstkolloid
- D3-vitamin
- C-vitamin
- Omega 3,6,9
- citrom olaj esszencia
- kurkuma, oregánó, fokhagyma


Ha viszont már elkaptam, akkor a következőket szedném:
- oregánó olaj esszencia
- teafa olajesszencia
- kopaiba olajesszencia
- tömjén olajesszencia
- rózsa olajesszencia
- kakukkfű olajesszencia
- és a prevenciós lista egésze, mega dózisokban

Ezek egy részét a tudomány is igazolja itt-ott,

máshol pedig a tudomány is széttárja az összes kezét, akárhány is van neki.

Hiába minden, nem értjük egymást

Voltál már olyan helyzetben, hogy egyértelműen fogalmazol a közösségi oldalakon, mégsem értenek meg és a mondanivalóddal egyáltalán nem koherens reakciókat kapsz?

Kicsit olyanok ezek a dialógusok, mint két félkegyelmű előre megírt dialógusa, igaz? Pedig ez a mindennapi valóság.

Hogy mi ez a jelenség és miért fordul elő tömegesen, ezt kísérlem meg kielemezni, ugyanis be kell valljam, engem ez rettenetesen zavar úgy élő szóban, mint írásban.

Még mielőtt megbélyegeznék bizonyos intelligencia szint alatti embereket a fenti jelenség képviselete okán, teljes megnyugvással kijeenthetem, hogy értelmesnek látszó, tanult emberek is képviselik ezt a kommunikációs gabonakört.

A téma során felmerült első hipotézisem - miszerint a gyengén iskolázottak produktuma ez a jelenség- nagyon gyorsan cáfolatra került.

A második gondolatmenetem a egóval kapcsolatos vizsgálódás volt.

Arra gondoltam, a fent nevezett megnyilvánulások, a témában érdeklődő és kényszeresen közölni, megnyilvánulni akaró figurák, akik nem veszik számításba az általam leírtakat, elmondottakat, csak úgy kijön belőlük a saját mondandó. Bármiféle összefüggést is akarok keresni vagy találni az általam leírtak és az általuk kommentelt szöveg között, szomorúan konstatálom, hogy nincs ilyen.

Ezt a gondolatmenetet akkor engedtem el, amikor több esetben is megpróbáltam magyarázni, hogy "rendben, ok, de itt nem erről van szó". Ezután folytatódott még a dialógus, de már-már zavarónak tűnt, hogy hasonlít egy süket és egy néma beszélgetéséhez, pedig a téma adott volt.

Egyszerűen ilyenkor az ember szét teszi mindkét kezét és keresi önmaga mondanivalójában a hibát, "Vajon én írtam ilyen érthetetlenül?".

Aztán visszaolvasom, hátha egyértelműsíteni kell valamit benne, de nem.

Továbbra is teszem szét a kezem és nagyokat pislogok.

A harmadik fonalvég, amelyet felkaptam ez ügyben a földről, az a magyar nyelv természete. Pontosabban nem is a természete, hanem az oktatásának hiányosságai és a szóhasználat konkrét nem ismerete. Amikor nem ismerik a konkrét jelentését az emberek egy-egy szónak, hajlamosak képzelt, vélt jelentéstartalommal felruházni azokat. Ez eléggé gyakori, viszon kiszúrható, ennél fogva kiemelhető a képletből.

Lépten-nyomon olvassa és hallja az ember, a magyar nyelv mennyire sokszínű és kifejező. Szép, változatos, pontos és finom különbségek érzékeltetésére alkalmas.

Nos, ez véleményem szerint is így van, csak használni kell tudni. Sokszor gondolom, amennyire örülhet ennek a magyar nép, annyira meg is keseríti az életét, mert könnyen belegubancolódik a kesze-kuszaságba. Néha egészen odáig megyek, talán elég lenne nekünk más nyelv is, amely nem ilyen kifejező, árnyalható és akkor nem beszélnének el egymás mellett ilyen sokan, akik ugyanazt a nyelvet beszélik.

De ez nem nyelvi kérdés. Azaz nem csak nyelvi kérdés.

Akkor minek a kérdése mégis? Mindhárom tényező együttes következménye? A tanulatlanság, az egó és a nyelv sajátosságai, illetve komplikáltsága?

Ebben így már lehet valami, ám ezt a három jellemzőt hamar észrevesszük egy szövegben és sokszor erre utaló jelek nélkül is fennál a zavar.

Akkor mégis mi ez az egész?

Nos, véleményem szerint erre a választ nem az intelligenciában, nem is az egóban és nem a nyelvben keresendő, hanem a szellemi/lelki/eneregteikai egymáshoz közel-, illetve egymástól távol állásában.

Bizonyára érezted már te is, hogy valakivel sehogy nem találod a közös nevezőt, nem tudsz vele beszélgetni, sőt talán egy kicsit feszengsz is a társaságában és legszívesebben elköszönnél tőle. Másokkal -akár idegennel is- néha olyan zavarbaejtően egy hullámhosszon vagytok, hogy nehezen talász rá magyarázatot.

Az emberek szellemi énje vagy magasabb rendű énje szintekre osztódik.

Ezek a szintek egyfajta érettségi, tapasztalati és célmeghatározott kasztok, amelyek valamerre el szeretnének mozdulni ebben az életben, hogy szintet léphessenek a lelkek világában is.

Ez talán furán hangzik egy természettudományos beállítottságú embertől, de elég erősen érzem ennek a dolognak a jelenlétét a mindennapokban. Akik a földi életben egy nyelvet beszélve sem képesek megérteni egymást, kellő intelligenciával sem, ott minden bizonnyal lelki kasztbeli különbség feltételezhető.

Tapasztalatom szerint minden esetben annak a személynek a szelleme van magasabb szintű kasztban, aki ezeket a dolgokat észreveszi és nem tudja kezelni.

Viszont ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy ő ugyanebbe a kommunikációs zsákutcába behajtson, egy nálánál magasabb kasztban lévő szellemiséggel.

Ami a fontos, hogy ha ezt észreveszi az alacsonyabb kasztban lévő és elfogadja, megérti a magasabb szintet képviselőt, konkrétan tanul tőle, lesz lehetősége szintet lépni a fizikai világon túl. Ha nem, hát nem.

Hitem szerint a lelkek nem szórakozásból, unalomból kerülnek abba az emberbe, akibe. A lelkek világában nincs lehetőség szintet lépni anélkül, hogy ne lépnél szintet a fizikai testben. Amelyik lélek fejlődni szeretne és feljebb kerülni a "hierarchiában", itt kell keresnie a magasabb szellemiséget képviselők társaságát.

Aki önmagánál alacsonyabb szinten lévő lélekkel egyezik, nem fog előrelépni. Ezért nem is túl gyakori ez a való életben sem.

Te is észreveheted ezeket a saját példáidon, tapasztalataidon keresztül, amikor nem tudod megmondani, miért, de ha akarsz sem tudsz szót érteni valakivel, míg másokkal olyan a pillanat, mint ha húsz éve ismernétek egymást.

Mert talán így is van, csak lelki vonalon.

És talán nem húsz éve, hanem húsz élettel ezelőttről jön az ismertség...

Ha van/volt hasonló tapasztalatod, nyugodtan írd meg a blog alatti véleményként.

Kapcsolat

(Tíz évvel ezelőtt kaptam egy feladatot. Írjak bármilyen műfajban Jókai Mór utolsó budapesti  lakásáról és éveiről. Ezt Jókai idézetekkel és aköré épülő történettel oldottam meg.)


Az arany ember szomszédságában

Piciny gyermek voltam, amikor szüleimmel Pestre költöztünk. Abba a házba, ahol találkoztam apámnál is atyáskodóbb apámmal, bátyámnál is testvériesebb bátyámmal, tanáromnál is okítóbb tanárommal és barátomnál is őszintébb barátommal. Ő volt Jókai Mór, a második emeletről.

Jobbára nem is emlékeztem a költözés időszakára, később mesélték el szüleim, mily kiváltságosnak érezték magukat Jókai Mór, hazánk legnagyszerűbb írója alsó szomszédságában.

Rögtön az első találkozásunk meghatározó és mély nyomokat hagyó eseménynek bizonyult, mindkettőnk számára. Éppen a karácsonyi ajándékomat megtestesítő futball labdát rugdostam a házunk kapujához, amikor megjelent a szomszéd, kezében fekete bőrtáskával. Mielőtt érzékeltem volna a kabátos alakot, már elrúgtam a labdát és nem tudtam semmi egyebet tenni, mint nézni a történtek sodrását. Az úr táskát eltalálta a labda, ami kirepült Jókai kezéből. Az író csak mosolygott, felvette táskáját a földről és a következőket mormolta a fülembe: „Nincs olyan helyzet, aminek okos ember hasznát ne tudná venni”. Felegyenesedett, köszönésképpen megemelte kalapját, majd komótosan a dolgára indult. Akkor apám a fülemnél fogva ráncigált fel az emeletre. Nem értettem, miért kapok ilyen szigorú büntetést, hiszen rúgtam már le kalapot is a járókelők fejéről, mégsem büntetett meg, sőt ő is nevetett rajta. Ekkor mondta el apám, kivel is lakunk egy házban. Sírva fakadtam. Talán a szégyentől, talán a szomszéd hírességétől, talán a büntetéstől.

Később, ahogyan cseperedtem, nagyon jól összebarátkoztunk az íróval. Rendszeresen feljártam hozzá, s ő teával fogadott, majd nagyokat beszélgettünk és mindenfélét játszottunk, mókáztunk. Legtöbbször már az sem zavarta, ha akkor toppantam be a dolgozószobájába, amikor épen magába mélyedve írt, pedig ilyenkor senkivel nem szokott beszélgetni. Nagyon tetszettek a mozdulatai tollforgatás közben, szerettem a papírlap karcos hangját és a tinta fanyar, tömény illatát. Néha csak némán ültem a sarokban heverő pamlagon és meredt tekintettel bámultam órák hosszat, ahogyan dolgozik. Elvétve szeme sarkából rám pillantott, talán ellenőrzésképpen, vajon figyelem-e. Megkérdezte tőlem, szeretnék-e író lenni. Nem jött ki hang a torkomon, így igenlően bólogattam. Azt mondta, nagyon sokat kell majd írnom, még többet olvasnom, valamint szeretnem kell az írást és az embereket, akiknek írok. Azzal köszönt el, hogy: „Az okos tanács nem gomba, hogy ott is teremjen ahol nem vetették”.

Telt-múlt az idő és beszélgetéseink alkalmával egyre többet foglalkoztunk az iskolával. Számos dologban tudott nekem segíteni. Irodalomból, nyelvtanból és történelemből jó osztályzatokat kaptam, amit neki is köszönhettem. Már-már több időt töltöttem nála, mint a szüleimnél, a saját lakásunkban. Egyszer azt is elmondtam neki, hogy a barátaimnak vélt osztálytársaim elvették az iskolatáskámat és rugdosták az utcán. Erre ő azt felelte: „Titkos írás az arc, de annál, aki kulcsát bírja, nyitott könyv”. Nem teljesen értettem, így elmagyarázta, hogy hiába töltök naponta több órát az osztálytársaimmal, valójában nem ismerem őket.

Már kamaszkorom közepén jártam, amikor országgyűlési képviselőjelöltként elhívott magával vidékre, mondván Eger szép és dicső város, azt nekem is látnom kell. A nyári melegben különvonattal érkeztünk meg az egri pályaudvarra. Virágözön fogadott, majd hintóval a főtérre vittek bennünket. Úgy éreztem, a pompa 

nekem is szól, pedig tudtam, a szomszédomat ünneplik. Hazafelé a vonaton ülve őszintén beszélgettünk és elmeséltem neki, hogy szerelmes vagyok egy lányba, de ő azt hiszem mást szeret. Egy sokat sejtető mosoly jelent meg az arcán, emlékek ébredését jelezvén, majd a következőket mondta: „A szerelemnek még a bolondsága is nagyobb bölcsesség, mint a filozófusok minden tudománya”.

Szerelmes időszakomat éltem és én minden gondolatomat megosztottam vele. Akkoriban nem értettem meg teljesen mondanivalóinak jelentőségét, értékét és hasznát, de mind egy szálig leíratta velem, mondván hasznát fogom még venni az életben.

Egy időszakban nagyon leromlott a tanulmányi átlagom a lányokkal töltött idő miatt. Erre azt tanácsolta nekem: „A test edzése a leghathatósabb védelem egy ifjú férfira nézve a szerelem és a bujaság csábító démona ellen”. Ekkor kóstoltam bele az ökölvívásba, amiben később hazai bajnokságokat nyertem és ő néhány mérkőzésemen az első sorból drukkolt nekem. Erősödtem testben és lélekben, amit szintúgy, mint megannyi mást is, Jókainak köszönhettem. Egy alkalommal azonban hatalmas szerelmi csalódás ért és könyörögtem a lánynak, hogy ne hagyjon el. A kedvenc szomszédom morcosan csóválta a fejét és figyelmeztetett: „A nő szerelmét nem szokás koldulni, hanem meghódítani”. Megvolt a lecke, innentől kezdve nem voltak szerelmi problémáim.

Rengeteg vidám és hasznos órát töltöttünk együtt, mígnem 1904 május ötödikén a reggeli órákban, amikor felmentem hozzá azt mondta, ma ne zavarjam, mert rengeteg dolgot helyére kell tennie a fejében. Délután nagy nyüzsgésre lettem figyelmes. Felszaladtam hozzá és megdöbbenve láttam, hogy mindenki az ágyát állja körül, míg ő mozdulatlan fekszik, tompa tekintettel. Az éjjeli szekrényén egy cetli árválkodott rövid szöveggel: „Comsummatum est!”, azaz befejeztetett.

Nem köszönt el, pedig tudta, hogy elmegy. Talán hiszi, hogy találkozhatunk még. És én is hiszem, mert ő nem csupán a legnagyobb magyar író volt, hanem apám helyett apám, bátyám helyett bátyám, tanárom helyett tanárom és barátom helyett barátom.

Ő volt Jókai Mór, a második emeletről.

2004.