Voltál már olyan helyzetben, hogy egyértelműen fogalmazol a közösségi oldalakon, mégsem értenek meg és a mondanivalóddal egyáltalán nem koherens reakciókat kapsz?
Kicsit olyanok ezek a dialógusok, mint két félkegyelmű előre megírt dialógusa, igaz? Pedig ez a mindennapi valóság.
Hogy mi ez a jelenség és miért fordul elő tömegesen, ezt kísérlem meg kielemezni, ugyanis be kell valljam, engem ez rettenetesen zavar úgy élő szóban, mint írásban.
Még mielőtt megbélyegeznék bizonyos intelligencia szint alatti embereket a fenti jelenség képviselete okán, teljes megnyugvással kijeenthetem, hogy értelmesnek látszó, tanult emberek is képviselik ezt a kommunikációs gabonakört.
A téma során felmerült első hipotézisem - miszerint a gyengén iskolázottak produktuma ez a jelenség- nagyon gyorsan cáfolatra került.
A második gondolatmenetem a egóval kapcsolatos vizsgálódás volt.
Arra gondoltam, a fent nevezett megnyilvánulások, a témában érdeklődő és kényszeresen közölni, megnyilvánulni akaró figurák, akik nem veszik számításba az általam leírtakat, elmondottakat, csak úgy kijön belőlük a saját mondandó. Bármiféle összefüggést is akarok keresni vagy találni az általam leírtak és az általuk kommentelt szöveg között, szomorúan konstatálom, hogy nincs ilyen.
Ezt a gondolatmenetet akkor engedtem el, amikor több esetben is megpróbáltam magyarázni, hogy "rendben, ok, de itt nem erről van szó". Ezután folytatódott még a dialógus, de már-már zavarónak tűnt, hogy hasonlít egy süket és egy néma beszélgetéséhez, pedig a téma adott volt.
Egyszerűen ilyenkor az ember szét teszi mindkét kezét és keresi önmaga mondanivalójában a hibát, "Vajon én írtam ilyen érthetetlenül?".
Aztán visszaolvasom, hátha egyértelműsíteni kell valamit benne, de nem.
Továbbra is teszem szét a kezem és nagyokat pislogok.
A harmadik fonalvég, amelyet felkaptam ez ügyben a földről, az a magyar nyelv természete. Pontosabban nem is a természete, hanem az oktatásának hiányosságai és a szóhasználat konkrét nem ismerete. Amikor nem ismerik a konkrét jelentését az emberek egy-egy szónak, hajlamosak képzelt, vélt jelentéstartalommal felruházni azokat. Ez eléggé gyakori, viszon kiszúrható, ennél fogva kiemelhető a képletből.
Lépten-nyomon olvassa és hallja az ember, a magyar nyelv mennyire sokszínű és kifejező. Szép, változatos, pontos és finom különbségek érzékeltetésére alkalmas.
Nos, ez véleményem szerint is így van, csak használni kell tudni. Sokszor gondolom, amennyire örülhet ennek a magyar nép, annyira meg is keseríti az életét, mert könnyen belegubancolódik a kesze-kuszaságba. Néha egészen odáig megyek, talán elég lenne nekünk más nyelv is, amely nem ilyen kifejező, árnyalható és akkor nem beszélnének el egymás mellett ilyen sokan, akik ugyanazt a nyelvet beszélik.
De ez nem nyelvi kérdés. Azaz nem csak nyelvi kérdés.
Akkor minek a kérdése mégis? Mindhárom tényező együttes következménye? A tanulatlanság, az egó és a nyelv sajátosságai, illetve komplikáltsága?
Ebben így már lehet valami, ám ezt a három jellemzőt hamar észrevesszük egy szövegben és sokszor erre utaló jelek nélkül is fennál a zavar.
Akkor mégis mi ez az egész?
Nos, véleményem szerint erre a választ nem az intelligenciában, nem is az egóban és nem a nyelvben keresendő, hanem a szellemi/lelki/eneregteikai egymáshoz közel-, illetve egymástól távol állásában.
Bizonyára érezted már te is, hogy valakivel sehogy nem találod a közös nevezőt, nem tudsz vele beszélgetni, sőt talán egy kicsit feszengsz is a társaságában és legszívesebben elköszönnél tőle. Másokkal -akár idegennel is- néha olyan zavarbaejtően egy hullámhosszon vagytok, hogy nehezen talász rá magyarázatot.
Az emberek szellemi énje vagy magasabb rendű énje szintekre osztódik.
Ezek a szintek egyfajta érettségi, tapasztalati és célmeghatározott kasztok, amelyek valamerre el szeretnének mozdulni ebben az életben, hogy szintet léphessenek a lelkek világában is.
Ez talán furán hangzik egy természettudományos beállítottságú embertől, de elég erősen érzem ennek a dolognak a jelenlétét a mindennapokban. Akik a földi életben egy nyelvet beszélve sem képesek megérteni egymást, kellő intelligenciával sem, ott minden bizonnyal lelki kasztbeli különbség feltételezhető.
Tapasztalatom szerint minden esetben annak a személynek a szelleme van magasabb szintű kasztban, aki ezeket a dolgokat észreveszi és nem tudja kezelni.
Viszont ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy ő ugyanebbe a kommunikációs zsákutcába behajtson, egy nálánál magasabb kasztban lévő szellemiséggel.
Ami a fontos, hogy ha ezt észreveszi az alacsonyabb kasztban lévő és elfogadja, megérti a magasabb szintet képviselőt, konkrétan tanul tőle, lesz lehetősége szintet lépni a fizikai világon túl. Ha nem, hát nem.
Hitem szerint a lelkek nem szórakozásból, unalomból kerülnek abba az emberbe, akibe. A lelkek világában nincs lehetőség szintet lépni anélkül, hogy ne lépnél szintet a fizikai testben. Amelyik lélek fejlődni szeretne és feljebb kerülni a "hierarchiában", itt kell keresnie a magasabb szellemiséget képviselők társaságát.
Aki önmagánál alacsonyabb szinten lévő lélekkel egyezik, nem fog előrelépni. Ezért nem is túl gyakori ez a való életben sem.
Te is észreveheted ezeket a saját példáidon, tapasztalataidon keresztül, amikor nem tudod megmondani, miért, de ha akarsz sem tudsz szót érteni valakivel, míg másokkal olyan a pillanat, mint ha húsz éve ismernétek egymást.
Mert talán így is van, csak lelki vonalon.
És talán nem húsz éve, hanem húsz élettel ezelőttről jön az ismertség...
Ha van/volt hasonló tapasztalatod, nyugodtan írd meg a blog alatti véleményként.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése