Az elveszett totem

Azt hiszem, a világon minden ember rendelkezik totemekkel, de legalább egy olyan tárggyal, amelyet mindig nagyon közel kell tudnia magához, különben rossz érzései lesznek.
Természetesen nekem is van/vannak/voltak/és talán lesznek is ilyen tárgyaim.
A személyes totem az ember érzelmi, spirituális életének és emlékeinek tárgyban összesűrített jelképe.
Az én személyes totemem egy bőrnyaklánc volt, amelyet két héttel ezelőtt veszítettem el. A nyakláncon három "medál" függött. Mindhárom különböző, de meghatározó dolgokat képviselt az életemből.
A legrégebbi egy szaruból készült kard medál volt, amelyet még anno, egy balatoni családi nyaralás alkalmával vásároltunk nagyjából 22 éve. Akkor is azért esett a választásom arra a medálra, mert már gyermekkoromban is vonzott a kardforgatás.
A másik elveszett totemem egy ezüst fülbevaló, amelyet közel tíz éve kaptam az igaz barátomtól, aki be is "építette" azt saját kezűleg a fülembe anno. A megismerkedésünk és a barátságunk egy nagyszerű időszakot jelentett az életemben.
A harmadik totem egy tevecsont nyaklánc darabja, amelyet Jordániából hurcoltam haza magammal. Ez képviselte és testesítette meg számomra a közel-keleti kultúra iránt érzett szimpátiámat.
Mindegyik tárgyban külön-külön is hihetetlen emlékek, élmények és energiák rejtőztek, és bármikor ránéztem, problémamentes lettem.
De mindhárom a Földközi-tenger részévé vált egy intenzív hullámfürdő alkalmával. Jól esett birkózni a természettel, és közben nem érdekelt semmi más. Még az sem, amire máskor mindig ügyeltem.
Talán ennek így kellett lennie.
Nem kell, és nem is szabad, hogy az ember élete tárgyaktól függjön!
A gyermekkoromra és a családdal töltött időre továbbra is örömmel és jó szívvel gondolok vissza. A barátom, most is és életem hátra levő idejében is barátom marad, akár megvan az a fülbevaló, akár nincs. Az aprólékosan kidolgozott tevecsont karika pedig nem erősíti meg még jobban a keleti kultúra iránti érzéseimet.
Megy ez nekem totemek nélkül is!
Akkor hát miért ragaszkodunk a tárgyakhoz?!
Talán mert egy boldogabb, szebb időszakra emlékeztetnek?
Talán igen.
De egy biztos, ha képes vagyok a totemeimet fejben tartani, akkor nincs szükségem a tárgyakra.
És ameddig a gyerekkoromat élem - mert még ma is azt élem - a barátom barátom marad és más kultúrákat kedvelek, addig boldog vagyok. Akár van nyakláncom, akár nincs.

A totemeim odaadtam a Földközi-tengernek, hogy bepillantást nyerhessen az életembe...

Viszont létezik még egy totemem, amit senki és semmi nem fog elvenni tőlem, és csak annak adom oda, akinek úgy érzem odaadható.
Az életem.