A hála saját értelmezésemben nem más, mint a köszönetnyilvánítás magasztosabb, alázatosabb és szentimentálisabb formája. Egy olyan érzés, amelyet sokkal inkább tudattal lehet előcsalogatni magunkból, mint sem természetszerűen.
Oly sokszor olvassuk, halljuk mostanság (pontosabban Covid-19 e. /e. = előtt/), hogy "adj hálát!" ezért, azért, amazért. Nos, ez nem ilyen egyszerű. A hálaadást meg kell tanulni, ki kell fejlszteni, tudatos magatartási formával előcsalogatható érzés. És mint érzés, sokkal erősebb, hatásosabb valóban átérezni, mint sem szóban hálálkodni.
Az ember a felemelően jó érzéseit egyébként sem szavakban tudja kifejezni igazán, hanem tettekben.
Ilyen például a "szeretlek" is. Hiába mondogatjuk tízpercenként valakinek, ha tetteinkben pontosan az ellentéte nyilvánul meg. A "hálás vagyok" ugyanezen az elven működik. Bárkinek, akinek hálás vagy, elég egy szimplán kimondott, hangos "köszönöm!", egyenesen a szemeibe. Megköszönni ugyanis sosem lehet semmit őszintén úgy, hogy nem egymás szemébe néztek.
A háládat -ha van- majd a tetteidben fogja érzékelni. Egy érzést váltasz cselekvésre nála. Írhatnám azt is, hogy éreznie kell a szereteted, hiszen a hála és a szeretet kéz a kézben járnak. Mert, amit/akit szeretsz, azért hálát érzel, hogy szeretheted és megismerted, útjaitok találkoztak. Amiért pedig hálát érzel, azt valószínűleg szeretni fogod, de mindenképpen a szeretet felé billen a mérleg nyelve a semleges felől.
Sokan ezért nem értik a hála fogalmát és teljesen tévúton járva úgy érzik, "hálával tartoznak".
Nem! A hálával soha nem lehet tartozni. Ahogyan szeretettel sem és megbánással sem. Érzésekkel nem lehet tartozni. Köszönetnyilvánítással, vallomással, bocsánatkéréssel lehet, de azok nem érzések, hanem erkölcsi értékrendünk, viselkedésünk protokoll megnyilvánulásai.
Akkor tehát, hogy is adjunk hálát és miért?
Mindenki másként kezeli. Van, aki a vallásán belüli imákat használja hálaadásként, hol hangosan, hol magában mormolva az imakönyvben tanultakat. Mások pedig egy egész napot szentelnek rá egy évben és pulykát sütnek, nagy partikkal körítve. Megint másik egyszerűen csak mélyen átérzik a hála érzését. Engedik, hogy átjárja őket és elégedett mosolyt csaljon az arcukra.
Bevallom, én az utóbbiakhoz tartozom és hiszem, sőt tudom, hogy a tiszta érzésű hála sokkal jobb energiákat mozgósít, mint egy olyan kimondott "hálás vagyok neked" tőmondat, amelyhez nem párosul hálaérzet.
Akiknek hálásak vagyunk, meg kell jelenjen tetteinkben! Mutassunk felé hálát ne pedig mondjuk neki! Adjunk neki vissza többet, amiből tudunk! Szeressük kimondva, kimondatlanul, de így is és úgy is érezni fogja!
A másik csapda az erőltetett hála gyakorlásának (amikor azt mondják neked, legyél hálás az autódért, a szép otthonodért, stb.) amikor tárgyakért vagy hálás. Ez zsákutca egy téves spirituális tanítás, amelyet motivációsnak mondott előadók próbálnak erőszakosan belédsúlykolni.
Tárgyaknak nem lehetsz hálás, hogy van neked! A tanáraid iránt érezhetsz hálát, hogy megtanították neked azt, amiből élsz és jól keresel, így meg tudtad venni álmaid autóját. De az autónak soha.
Azt sem tartom a legjobb hálaadásnak, amikor mindenért Istennek vagyunk hálásak. Legyünk csak nyugodtan hálásak más embereknek! Hiszen ezen a bolygón együtt élünk összezárva, menekülőutak nélkül. Merjünk egymás felé hálát mutatni! Ettől lesz szép a világ.
Ha folyton csak Istennek hálálkodunk, azzal nemhogy hidat nem építünk egymás felé, hanem egyenesen mélyítjük a szakadékokat. Hibás spiritualitásnak tartom a vallási spiritualitások egyes kreált szokásait.
A tiszta, egyéni spiritualitás fogja elhozni a várt eredményt és azt a fajta "felemelkedést", amire már nagyon sokan hivatkoznak és nagyon sokan várnak. A vallási, csoportos, téves spiritualitás soha.
Akkor fogunk valahol tartani, ha ezt megértjük, addig csak egy helyben topogunk.
Feltehetném a költői kérdést, hogy ha ez így van, akkor szerinted mikor jön el a "felemelkedés" ideje?
A válasz eléggé a soha felé tendál, de inkább úgy fogalmazok, hogy akkor, ha mindenki egyénileg, vallások nélkül elér egy olyan szeretettel- és hála érzéssel teli belső és külső félelmektől mentes szellemiségű élethez, amely ma még elképzelhetetlen kapukat nyit meg.
Nem is kell erről a célról beszélni, nem is kell erre gondolni, hiszen nem lehet szellemiséget váltani egy cél érdekében. Önmagunkért kell, amely egy olyan változást eredményez, amely mindig is célként lebeghetett az emberiség lelki szemei előtt.
Az a véleményem és tiszta érzésem, hogy enélkül a valódi szeretet- és hálaérzés nélkül elbukunk. Úgy, ahogy vagyunk, mindenestől.
Sosem a cél szentesítette az eszközt! Ez nagyon előember alsó ági. Amit Machiavelli állított ezzel a kijelentésével, az korántsem a szellemi tisztaságának, hanem az erőszakkal teli korszakának és a politikai ármánykodásnak és játszmáknak köszönhető. A környezet ugyanis rányomja az emberekre a bélyeget és meghatározza a viselkedésüket.
A legnehezebb időszakokban kell leginkább hálát mutatni, hiszen az azt jelenti, élsz és meg van az esélyed továbblépni!
