Egyetlen kívánság

Egy barátommal arról beszélgettünk, ki mit kívánna, ha lehetőség adódna egyetlen kívánsága teljesülésére.
Ő azt mondta, kívánna egy olyan pénztárcát, amit akárhányszor kinyit, mindig kétszázezer forint lenne benne. Megértem, mert egy-két nap nyitogatással bármit megvásárolhat a világon, aminek pénzben kifejezhető ára van. És sajnos pénzben egyre több minden kifejezhető...
Én akkor nem tudtam mit mondani, mert éreztem, ez nem egyszerű dolog, de azt is tudtam, nem kellene túlkombinálni. Aztán elfeledtük a kérdést és folytatódott a nap.
Lám, most ez ismét eszembe jutott.
Azért nehéz erre válaszolni, mert az ember annyi mindent szeretne közösségeknek, családnak, önmagának, a Földnek, hogy nem a konkrét tényszerű kívánságon gondolkodik, sokkal inkább azon, kinek, minek kívánjon.
Most, amikor írom ezeket a sorokat, még mindig nem tudom a kívánságom. Azt ellenben tudom, mit nem kívánnék. Nincs szükségem korlátlan pénzmennyiségre és örök életre sem. Ez maradjon a programozók eszköze a konzoljátékok fejlesztésénél.
Az igényeket meghaladó pénzmennyiség csak a bajt hozza magával és az örök élet is több keserűséget kínál, mint örömöt.
Na de éppen itt a legnagyobb probléma! Minden kívánságot az ember legelőször saját érdekből vizsgálja meg. Boldog leszek-e én ettől? Pedig az ember egyedül soha nem tud boldog lenni egy gondoktól terhes világban, boldogtalan közösségben és tönkretett természetben.
A kulcs tehát nem az énben, hanem a miben, vagy a mindenben rejlik.
Elképzelhető, hogy bizonyos körülmények között a kívánságom nagyon is énközpontú lenne, mint például egy pohár vjz a négy napos sivatagi gyaloglásban. Vagy hajótöröttként egy talpalatnyi föld, ahol legalább egy árnyékot adó pálmafa árválkodik.
Viszont más a helyzet akkor, ha relatív kiegyensúlyozott életet él az ember. Ebben az esetben nagyobb volumenben gondolkozik az illető.
Olyan dolog jár a fejében, amelynek hatása globális, érvénye pedig kihat az elkövetkezendő időkre.
Viszont ez már akkora felelősség, amely egyetlen ember vállán nyugodva komoly aggodalomra adhat okot. Szüntelen kérdések tucatjai merülnek fel, mi lesz akkor ezzel, mi lesz akkor azzal, vajon jó-e így nekik, stb.
Nehéz...

De azt hiszem megszületett a kívánságom.
Azt kívánnám, hogy mindaz a tudás, tapasztalat, képesség és készség, amely az emberi fajban az eddig eltelt idő során felhalmozódott, legyen meg bennem. Sót mindenkiben. Ugyan is ekkor tisztán látnánk a jövőnket, mi több más jövőt alkotnánk, amely szebb, élhetőbb, boldogabb, nem csak az emberek számára, hanem minden élőlénynek. Még az időben sem kellene visszamennünk, hogy egyensúlyt teremtsünk.
Ha az egyén tudná mindazt, amit nem tud, teljesen más világrend és értékrend uralkodna. A tökéletes, biztonságos, egészséges, toleráns időszakot élnénk, ahol a pénz nemlétező fogalom, a természet az életterünk, az energiaellátásunk, táplálkozásunk bőséges, életünk vidám, tudatos és egészséges.
Mert ha egészségben, boldogságban és bőségben él az ember, minek a pénz?
Talán olyan dolgokra, mint az Avon rúzs, Dolce Gabbana pulcsi, Nike cipő, Ferrari, plüss szőnyegpadló, stb.? Ezektől nem leszünk sem boldogabbak, sem jobban tápláltak, sem egészségesebbek. Sőt!
Ezek arra jók, hogy elcseréljük a többlet pénzünket sok bugyuta fölösleges kacatra, amelyeket később megununk, kidobunk, elfeledünk.
De a boldogságot soha nem lehet elfeledni. A kirobbanó egészséget szintén nem lehet feledni, mint ahogy azt sem, milyen ezeknek a hiánya.
Tehát, ha egyet kívánnék, tudást kérnék mindenkinek. Az összes tudást, ami létezik e Földön.

Kíváncsi lettem. Te mit kívánnál?