Hiába minden előrejelzés, bizonyosság és aktuális állapot, amely az emberi hülyeség következményeként megállapítható, illetve prognosztizálható, menthetetlenek vagyunk önmagunkkal szemben.
Az ember tönkre tesz maga körül mindent, amit érzékszerveivel képes felfogni (áldott legyen a természet, hogy ennyire gyenge érzékszervekkel rendelkezünk a többi élőlényhez képest).
Kezdődött az ökológiai katasztrófák garmadával, amely a mai napig tart és több száz faj kipusztulásához vezetett. Ezek némelyike tudatos pusztítás eredménye volt pusztán nyereségvágyból (prém, hús, területszerzés, fakitermelés, folyók duzzasztása...), míg mások felelőtlenségünk következményei (olajfúró balesetek, tankerek elsüllyedése, kísérleti atomrobbantások...).
Folytatódott a rombolás, de már globális környezeti elemek irreverzibilis pusztításával, amelyek saját életterünket is alkalmatlanná teszik az egészséges élethez. Amit állandónak, sérthetetlennek hittünk, kiderült, hogy nagyon is sebezhető és törékeny. Ebből fakadóan még nagyobb hatalmat érezhettünk a természet felett. Csupán azzal nem számoltunk, hogy bár tönkretenni tudjuk, de akaratunk szerinti befolyást gyakorolni nem tudunk rá. Ez szintén a fogyatékos fajunkra jellemzően, a mai napig tart.
Végül a legnevetségesebb - és a fentiekhez képest legbanálisabb - pusztítást a saját magunk által gerjesztett és létrehozott világban, a pénzpiaci életben okoztuk. Azzal, hogy olyanokra használjuk a pénzt, amire nem kell. Az ember pénzből akar pénzt, ami teljesen abszurd, hiszen a pénz a termékek és szolgáltatások ellenértéke. A pénz nem lehet a pénz ellenértéke, csak turpissággal, de előbb vagy utóbb ez a kártyavár eldől. Most majdnem megtörtént, és hamarosan teljesen összeomlik.
Egyik vészjósló eseményből sem tanultunk a világon semmit. Hiába a több millió földönfutóvá lett ember, hiába a rengeteg kipusztult állat- és növényfaj, hiába a mérgezett víz, föld és levegő, hiába az éhínség és a szomjhalál, hiába a megannyi halálnem.
A legcsekélyebb intelligenciával bíró élőlény megtanulja, hogy ami árt neki, attól távol tartja magát. Mi, emberek, akik a legintelligensebb fajnak mondjuk magunkat erre képtelenek vagyunk? Az intelligenciánk valahol a zsurlók és a páfrányok között lehet a cselekedeteink alapján (bár ezzel lehet, hogy megsértem e becses növényeket).
Elérkezett az idő, hogy megtapasztaljuk, mivé tettük a világot, és számot adjunk cselekedeteinkről. Egyszerre kapjuk vissza mindazt kamatostul, amit kiosztottunk a világnak, úgyhogy ne remegjen panaszos ajkunk az időjárást szidva, a forint értékének csökkenését látva, vagy a benzin árának emelkedését tapasztalva.
Ha azt gondoltuk, hogy a boldogságunkért semmi nem elég nagy ár, hát bizony nagyon melléfogtunk, ugyanis pontosan azt tesszük/tettük tönkre, ami a boldogságunk kulcsa. Az egészséges élethez és életközösségekhez szükséges feltételeket semmisítettük meg.
És, hogy ki lehet-e lábalni ebből a slamasztikából? Meggyőződésem, hogy igen (könnyen és gyorsan). De ha az a kérdés, hogy ki fogunk-e, akkor ugyanilyen meggyőződéssel állítom, hogy nem.
Mert mentálisan gyenge és buta hozzá az ember.
Nyugodj békében Norbikám!
10 éve